Minisztériumi köszönet a versenyzők hozzátartozóinak

Minisztériumi köszönet a versenyzők hozzátartozóinak

2012. 12. 01.
Megosztás

A londoni olimpián és paralimpián érmes és helyezett versenyzők hozzátartozóinak köszönték meg közreműködésüket, szerepvállalásukat a felszólalók azon a pénteki ünnepségen, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális, család és ifjúságügyért felelős államtitkársága szervezett a Szépművészeti Múzeumban.


A "Nemzetért, családért, sportért" elnevezésű díjátadón Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár beszédében emberpróbáló feladatnak nevezte azt, amit a szülők véghez visznek, amikor nap mint nap edzésre, versenyre kísérik gyermekeiket. Köszönetet mondott a házastársaknak, barátoknak és gyermekeknek is azért, hogy elviselik az edzőtábori időszakokat.

Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a sportban Magyarország nagyhatalom, köszönhetően a szülőknek és a házastársaknak is, akik hozzásegítették a versenyzőket a londoni nagy eredményekhez:

"Magyar csoda az, ami Londonban történt. Ezért köszönet illeti a sportolókat, a felkészítő műhelyeket és a családokat. Sportolóink sikere hozzájárult ahhoz, hogy megerősödjön nemzettudatunk, hitünk."

Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke kiemelte, hogy a sikernek több összetevője van, ám az alap a család, hiszen ha a szülők nem segítik a gyermek első lépéseit a sportban, az nem juthat el a csúcsig. Ezt a gondolatsort szőtte tovább Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, aki úgy fogalmazott, hogy a magyar sport legnagyobb mecénása a család.

Novák Irma, Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakos édesanyja meghatódottan nyilatkozott az MTI-nek:
"Nagyon örülök, hogy a szülőkre is gondoltak, hiszen a versenyzők sikeréhez nemcsak edzőkre és pszichológusokra van szükség, hanem azokra is, akik a nyugodt családi hátteret biztosítják. Én sokáig el voltam tiltva Kati versenyeitől, de mára enyhült a szigor, és örül, ha ott vagyok."

Az ünnepség végén csokorral és emlékplakettel köszöntötték a hozzátartozókat.

Nézze meg itt az eseményről készített fényképalbumunkat.