Minszk készen áll

Minszk készen áll

2019. 04. 03.
Megosztás


Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) delegációja arról számolt be, hogy a belorusz fővárosban minden adott az Európa Játékok megrendezésére. Minszkben a nemzeti olimpiai bizottságok, az EOC, valamint a játékok szervezőbizottságának (MEGOC) képviselői találkoztak.

A program részeként a Fehéroroszországba látogató küldöttek megtekintették a sporthelyszíneket, valamint a sportolói falut is.

„Voltam már Minszkben korábban, de ez a város mindig meg tud lepni. Láthattuk, hogy a helyszínek, illetve az események programjai majdnem elkészültek. Biztos vagyok benne, hogy Minszk a legmagasabb szinten tudja majd megrendezni a játékokat. Ez az esemény talán a korábbinál is figyelemfelkeltőbb és sikeresebb lesz” – mondta Lev Savin, az Orosz Olimpiai Bizottság egyik osztályának vezetője.

A lengyel Marzenna Koszewa szintén elégedettségét fejezte ki. „A versenyhelyszínek látogatása közben azon kaptam magam, hogy irigylem Minszket a sport modern infrastruktúrájáért. Nagyon fontos volt számunkra, hogy eljöjjünk és lássuk a játékok színtereit, a sportolók faluját, valamint találkozzunk a felkészülési folyamat különböző területeinek felelőseivel. A látogatás segíteni fog a lengyel delegáció részvételének megtervezésében” – tette hozzá a Lengyel Olimpiai Bizottság olimpiáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője.

George Katulin, a szervezőbizottság elnöke záróbeszédében a rendezők lelkesedését is kiemelte. A sportolók teljesítménye a játékokon lehetőséget nyújthat számukra a tokiói kvalifikációra – a megfelelő körülmények megteremtésének pedig ebben kulcsszerepe van.

A találkozóra 17 sportszövetség delegált résztvevőket, valamint az Európai Olimpiai Bizottság több jelentős vezetője is megjelent; többek között Pierce O’Callaghan, a játékok szenior tanácsadója; Vajda László, a szervezőbizottság magyar tanácsadója; illetve Simon Clegg, az Európa Játékok ügyvezető igazgatója.

A második Európa Játékokat június 21. és 30. között rendezik.

(Forrás: minsk2019.by)