Miskolc örömmel részese lenne a 2024-es magyarországi olimpiának

Miskolc örömmel részese lenne a 2024-es magyarországi olimpiának

2015. 07. 05.
Megosztás

Vasárnap a miskolci Népkertben fejeződött be az a családinap-sorozat, melyet a Magyar Olimpiai Bizottság a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért program keretében rendezett meg.

Az eseményt Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta: nemcsak Budapest, hanem a vidék is profitálna a 2024-es magyarországi olimpiából, és Miskolc bármilyen formában örömmel venné ki a részét a rendezésből.

A borsodi megyeszékhelyen tartott szakmai konferencián korábban Kriza Ákos polgármester úgy fogalmazott, „a magyarországi olimpia olyan közös, nemzeti ügy, mellyel nemcsak Budapest, hanem az egész ország nyerne”, egyúttal világraszóló vállalkozásnak nevezte az olimpiát, olyasvalaminek, amely minden magyar ember számára nagyon sok előnnyel járna nem csupán a sport, de az élet összes területén.

A családi napon – melynek korábban Budapest, Győr és Szeged is otthont adott – Deák-Bárdos Mihály birkózó elmondta, egy olimpia hangulata semelyik más sporteseményéhez sem hasonlítható, és úgy véli, objektív érvek is szólnak a sikeres budapesti pályázat mellett.

Dudás Miklós világbajnok kajakozó kifejtette, jövőre Rio de Janeiróban és 2020-ban Tokióban is szeretne rajthoz állni, pályafutása csúcsát azonban az jelentené, ha egy hazai rendezésű olimpián mérethetné meg magát.

A két olimpikon az Olimpiai 5próba számaiban is összemérte tudását, de más aktivitásokat szintén kipróbáltak. Volt miből válogatniuk: a családi napon mintegy 20 féle kreatív sportpróba (beleértve a különböző focis, kézilabdás, kosárlabdás és pingpongos játékokat), míg az Olimpiai Látogatóközpontban interaktív kiállítás várta az érdeklődőket minden korosztályból.

Ugyanis nem csak a fiatalok képviseltették magukat az eseményen: a 77 éves Juli néni olyannyira ápolja az olimpiai hagyományokat, hogy maga is részt vett a délelőtti futóversenyen, teljesítve a 2024 méteres távot – méghozzá negyedóra alatt, a kitűzött 16 percen belül célba érve. Juli néni a vendégkönyvbe írt bejegyzésében kérte, hogy élje meg a 2024-es budapesti olimpiát – a MOB a maga részéről mindent elkövet, hogy óhaja teljesüljön.

A Népkertben a zenét kedvelők is találtak kedvükre való kikapcsolódást: Kovácsovics Fruzsina, Danics Dóra és a The Biebers mellett fellépett Caramel, majd a Hooligans nagykoncertje zárta az estét.

Budapest városának és a Magyar Olimpiai Bizottságnak szeptember 15-ig kell hivatalosan, szándéknyilatkozatban jeleznie a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé, hogy megpályázza a 2024-es játékok rendezési jogát. A MOB és a fővárosi közgyűlés elsöprő többséggel döntött úgy, hogy támogatja a szándéknyilatkozat benyújtását, míg az Országgyűlés hétfőn szavaz a kérdésben.

A magyar főváros riválisa lehet Boston, Róma, Párizs, Hamburg, Isztambul, Baku és Doha. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a végső döntést 2017 szeptemberében hozza meg a házigazdáról.

(MOB/czo, fotó: MOB)