Másodikként jutott tovább a magyar röplabda-válogatott

MME Négy Nemzet Torna: Vereség az ukránoktól, harmadik a magyar válogatott

2013. 11. 11.
Megosztás

A harmadik lett a jégkorong-válogatott a káposztásmegyeri Jégpalotában rendezett MME Négy Nemzet Tornán.

A csapat a zárómérkőzésen 1-0-ra kikapott az ukránoktól; a magyarokat ezt megelőzően utoljára 39 mérkőzéssel ezelőtt, 2010. december 16-án nullázták le, akkor a szlovénok ellen nem sikerült betalálni.

Mivel a lengyelek a nap folyamán legyőzték a románokat, így csak akkor nyerhették volna meg a magyarok a tornát, ha diadalmaskodnak az ukránok felett. Visszatért a csapathoz Rich Chernomaz szövetségi kapitány, aki az első két összecsapást kihagyta, ugyanis az U20-as válogatottat irányította Szlovéniában.

A válogatottban most mutatkozott be a honosítás előtt álló dunaújvárosi kapusa, Peter Sevela, és eleinte emberhátrányban akadt dolga. Később Sofron, majd Metcalfe kétszer is veszélyeztetett, de nem esett gól.

Nem úgy a második harmad elején, amikor is Varlamov lövésénél zavarták a kilátásban Sevelát, és a megpattanó korong a kapuba került. Lendületbe jöttek a vendégek, és csak a kapusnak volt köszönhető, hogy nem nőtt a különbség, például a 36. percben büntetőt hárított, úgy hogy a rávezetés közben elhagyta a botját.

A záró felvonásban fokozta az iramot a magyar csapat, és sorra pörögtek a támadások, de a gól nem akart megszületni, Szeliversztov remekül védett.
A rivális ellentámadásokra rendezkedett be, ilyenekkel okozott olykor veszélyt. A hajrában újabb emberelőny következett, majd Sevela helyett is mezőnyjátékos jött a jégre, ám az egyenlítés elmaradt.

Vélemények

Varga Arnold:
„Jól éreztem magam a válogatottnál, rengeteg támogatást kaptam az edzőktől és a többi játékostól, ezáltal sokkal jobban tudtam teljesíteni, főleg, hogy a hátvédtársam, Orbán Attila is kisegített, amikor nehéz helyzetbe kerültem. Az utóbbi két EBEL-meccsen már végig játszottam, ott felvettem a ritmust, ami szerintem már látszott ezen a tornán is. Sokkal gyorsabban tudtam reagálni, közbeavatkozni. Mindenképpen a védekezést szeretném erősíteni a jövőben, de van olyan helyzet, amikor fel kell venni a korongot, és megindulni a kapu felé. Mindenki gratulált, Tokaji Viktor és Sille Tomi is. Hétfőn szabadnap következik, aztán már a Volánnál kell bizonyítani, mert szerdán a Graz ellen játszunk.”

Tyler Metcalfe:
„Nagyszerű hétvége volt! Büszke vagyok, hogy a magyar válogatott tagja lehetek. A közönség fantasztikus volt, hogy a vereség ellenére is elénekelték a himnuszt… A szöveget még nem tudom, egyelőre csak hallgattam, de majd idővel… Sajnos az utolsó mérkőzésen semmi sem sikerült, sőt, még a kapott gólunk is megpattant. Februárban jó, hogy összejövünk még egyszer, mielőtt a srácok elutaznak a világbajnokságra. Kicsit más rendszerben játszottunk, mint amit Miskolcon alkalmazunk, de minden szisztéma jó, ha a játékosok keményen dolgoznak. Rich annyit mondott a meccs után, hogy elégedett azzal, ahogy küzdöttünk, viszont az olyan színvonalú csapatok, mint Ukrajna, sosem fognak sok lehetőséget adni a gólszerzésre. A saját játékommal nagyjából elégedett vagyok, de lesz ez még jobb is. Most jól jön majd néhány napnyi pihenés, de élmény volt ez a torna.”

Gőz Balázs:
„Csak reggel tudtam meg, hogy a kapitány csatárként számít rám ma, de soha életemben nem játszottam elöl. Talán előkészítőben egyszer. Próbáltam egyszerűen játszani, eltenni a korongot a palánk mellett, elvégezni a feladatom és nem bonyolítani. Emberelőnyben és a meccs végén hét-nyolc percet játszottam hátul is. Nagyon védekező hokit játszottak az ukránok, hasonlóan, ahogy mi tavasszal, a vébén. Emellett jól védett a kapusuk, nekünk meg semmi nem akart bemenni. Természetesen ez még csak edzőmérkőzés volt, nagy következtetéseket nem kell levonni a vereségből. Még ha az ukránok ugyanígy is játszanak majd áprilisban, mi biztosan szerzünk majd gólokat!”

Eredmények, 3. forduló:
Ukrajna-Magyarország 1-0 (0-0, 1-0, 0-0)
gól: Varlamov (23.)
Lengyelország-Románia 6-0 (3-0, 2-0, 1-0)
gól: Strzyzowski (10., 42.), Dziubinski (12.), Lopuski (13.), Baginski (32.), Dutka (36.)

A végeredmény: 1. Lengyelország 7 pont, 3. Ukrajna 6, 3. Magyarország 5, 2. 4. Románia 0

Az MME Négy Nemzet Torna különdíjai:
A torna legjobb kapusa: Przemyslaw Odrobny (Lengyelország)
A torna legjobb hátvédje: Varga Arnold (Magyarország)
A torna legjobb támadója: Mihály Árpád (Magyarország)
A torna legjobb játékosa: Szerhij Varlamov (Ukrajna)

(Forrás: MTI, icehockey.hu)