MOB: Az olimpiai megvalósíthatósági tanulmány elkészült

MOB: Az olimpiai megvalósíthatósági tanulmány elkészült

2015. 07. 13.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az olimpiai döntéseket előkészítő folyamatokról az alábbi tájékoztatást adja:

A MOB a 2024-es olimpiarendezés kapcsán, a társadalmi párbeszéd program keretében számos szakmai konferenciát, lakossági tájékoztatást szolgáló eseményt rendezett Budapesten és vidéki nagyvárosokban. A partnerszervezetekkel és az együttműködésre fogékony médiumokkal folyamatosan egyeztetett, egyeztet és tájékoztatást ad minden felmerülő kérdésről, amennyiben hozzá fordulnak.

A MOB február 6-i közgyűlése felkérte a magyar államot, készíttesse el a lehetséges budapesti olimpiarendezéssel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmányt.

A tanulmány elkészítésére felkért PricewaterhouseCoopers (PwC) határidőre végzett az 1300 oldalas tanulmánnyal és annak 100 oldalas vezetői összefoglalójával. A parlamenti pártok frakcióvezetői június 17-én ismerhették meg a vezetői összefoglaló tartalmát, majd a teljes, 1300 oldalas tanulmányt is megkapták a vitanapot megelőzően és július 6-án döntöttek a kérdésben.

Az átláthatóság jegyében a MOB előzetesen egyeztetésre hívta székházába a parlamenti pártok frakcióvezetőit, majd a parlamenti képviselőcsoporttal nem rendelkező parlamenti pártok vezetőit is, akiknek lehetővé tette, hogy részletekbe menő szakmai konzultációt folytathassanak a tanulmányt készítő PwC szakembereivel. A MOB további szakmai egyeztetésekre is alkalmat adott, biztosította a lehetőséget a megvalósíthatósági tanulmány behatóbb megismerésére, a felmerülő szakmai kérdések megvitatására. Ez utóbbi lehetőséggel kizárólag a Jobbik és az MSZP élt.

Az 1300 oldalas tanulmányt a parlamenti frakciók titoktartási nyilatkozat aláírása nélkül kapták meg. Fontosnak tartjuk megjegyezni: a MOB felhívta a figyelmet arra, hogy egyetlen pályázó sem tesz közzé ilyen részletekbe menő elemzést, azzal ugyanis jelentős nemzetközi versenyhátrányba kerülne, és számottevően gyengülnének a budapesti pályázat esélyei a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy az ország érdekeit szem előtt tartva egyetlen parlamenti párt sem hozta nyilvánosságra a teljes tanulmányt. Még a nemmel szavazó, ám konstruktív hozzáállást ígérő és tanúsító Schiffer András, az LMP frakcióvezetője pénteken megjelent nyilatkozatában is úgy fogalmaz, hogy: „(…) a dokumentumnak a pályázó erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és a veszélyeket összegző SWOT-elemzés is része. Elvileg jogos igény, hogy a riválisok ne hivatkozhassanak az analízisben elismert hiányosságokra.”

A MOB a jövőben is kiemelt feladatának tekinti a pontos, hiteles tájékoztatást, és ezúton is felajánlja segítségét minden, az olimpiai pályázással foglalkozó újságírónak. A korrekt együttműködés egyik alapfeltétele azonban az újságírói etika szabályainak következetes betartása.

(MOB)