MOB-konzultáción a műugrók

MOB-konzultáción a műugrók

2012. 11. 28.
Megosztás

A Magyar Műugró Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság képviselői a sportági konzultációs sorozat keretein belül hétfő délután ültek tárgyalóasztalhoz.

A szövetséget dr. Vereczkey Zoltán elnök, Kelemen Ildikó alelnök, Gémesi László főtitkár valamint Haász Katalin szövetségi kapitány; a MOB-ot Medvegy Iván és dr. Bartha Csaba sportszakmai főmunkatárs képviselte.

A megbeszélésen a londoni felkészülés és szereplés, a szűkös hazai létesítményhelyzet, szervezeti kérdések, valamint a jövőt érintő feladatok, lehetőségek kerültek napirendre.

Az olimpián, Londonban Gondos Flóra 3 méteren, egyéni számban 22., Barta Nóra – aki Pekingben döntős volt, majd gerincműtéten esett át – 25. lett. A szövetségnek 2009-ben 4 olimpiai „A” (Barta Nóra, Kormos Villő, Hajnal András, Mátyás Melinda), és 2 „B” kerettagja volt (Gondos Flóra és Reisinger Zsófia). Ezekhez a versenyzőkhöz 4 kvalifikációt és 1-3 pontot terveztek.

A felkészülés során dr. Kamarás Gabriella keretorvos intézte a vizsgálatokat, ezt óriási segítségként nagyon jól kiegészítette a Call-Center. A fiatalok rendszeresen jártak Horváth Ákos masszőrhöz; segített Moldvai Ildikó fizioterapeuta, dr. Lénárt Ágota is szükség szerint „ellátta” a versenyzőket. A műugrósport nem tartozik a doppingérzékeny sportágak közé, azonban az évente megjelenő, népszerű táplálék-kiegészítők, a versenyzők által használt gyógyszerek tekintetében továbbra is fontosnak tartják a folyamatos tájékoztatást és ellenőrzést. Bartha Csaba megjegyezte, hogy a sporttudomány terén, a magyar sport tekintetében komoly fejlesztésekre van szükség. „A sporttudomány nem kizárólag az egészségügyre terjed ki, hanem a társadalomtudományokra, pszichológiára, pedagógiára, masszázsra, a tudatos étkezés koordinálására” – mondta a MOB főmunkatársa.
Medvegy Iván hangsúlyozta: nehéz helyzetben van a sportág, mivel nincsen önálló létesítménye. A szövetség elnöke elmondta, hogy a 2014-es vízilabda Eb fejlesztési koncepciójában szerepel a műugró terület lefedése, ami lehetőséget nyitna a hazai műugró sport előtt. A műugró sportág 7-8 év múlva Magyarországon világbajnokságot szeretne rendezni, ahhoz, hogy egyáltalán legyen magyar induló, az utánpótlással is foglalkozni kell és a létesítményhelyzeten is javítani kell. Megjegyezte, hogy 1980 óta van magyar ugró az olimpiákon – megfelelő létesítmény, fedett bázis nélkül…

A megbeszélésen elhangzott, hogy a sportág idei támogatása nagyságrendileg hasonló a 2003-ashoz; ugyanakkor, mint a beszámolóból kiderül, 2012-ben a gazdasági helyzet a 2011. évihez képest az állami támogatást és saját bevételeket is tekintve stabilnak volt mondható. A szövetség szponzori háttérrel nem rendelkezik.

A szervezeti kérdésekkel kapcsolatban Vereczkey Zoltán külön kiemelte, hogy nem akarnak az úszók alszövetsége lenni. „A műugrásnak és az úszásnak semmilyen kapcsolata nincs, azon kívül, hogy mindkettő esetéből ki kell úszni a medencéből. Többször át kellett alakulnunk, 2007. november 11-én lettünk önálló szakszövetség, ezt meg is szeretnénk tartani” – mondta az elnök. Medvegy Iván erre reagálva elmondta, hogy néhány sportágban tarthatatlan helyzet alakult ki a szövetségi rendszer tekintetében, de mérlegelésre, egyeztetésre van szükség, több szempontot figyelembe kell venni.

A jövőt érintve szóba került az utánpótlás-nevelés, a sportágfejlesztési koncepció. Mint elhangzott, 2013-ban Barcelonában rendezik a világbajnokságot, Németországban az Európa-bajnokságot, így nem kell a nagy versenyekre távolra utazni. A riói kerettel kapcsolatban a szövetség látókörében három női versenyző szerepel, akiket versenyeztetnének, ők nemzetközi szinten vannak.

A sportdiplomáciai sikerek közt kiemelkedik, hogy Kelemen Ildikót ismét – immár negyedik alkalommal – az Európai Úszó Szövetség (LEN) Műugró Technikai Bizottságának (TDC) tagjai közé választották; megbízatása 2016 végéig szól. Kelemen Ildikó az olimpián folyamatosan pontozott és rendszeresen a döntőkbe is betették, ami nagy elismerés. Ez alatt az olimpiai ciklus alatt több nemzetközi FINA és LEN pontozónk is vizsgázott, Székffy Nóra, Orbán Ildikó és Jafcsák Zsolt, valamint bíráskodtak a felnőtt és az ifjúsági Európa-bajnokságokon, Grand Prix versenyeken.

Vereczkey István a megbeszélés végén köszönetet mondott a MOB-nak az elmúlt esztendőkben mutatott együttműködésért, rugalmasságért, segítőkészségért.