Mocsai: óriási siker a negyedik hely

Mocsai: óriási siker a negyedik hely

2012. 08. 12.
Megosztás

Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya óriási sikernek tartja, hogy csapata a negyedik helyen végzett a londoni olimpián.

"A nemzetközi erőviszonyokat és a realitásokat nézve a magyar kézilabdázás számára óriási siker a negyedik hely" - mondta a szakvezető. "A jobbik csapat kapta a bronzérmet, a horvátok már 3-4 éve együtt játszanak, sok szép eredményt értek el. Addig tudtuk tartani őket, amíg az első félidőben hat percen át nem voltunk emberhátrányban. Nem szoktam foglalkozni a játékvezetéssel, de ennek a horvát válogatottnak nem volt rá szüksége, hogy a kritikus szakaszokban támogatást kapjon a bíróktól.
Császár sérülés miatt nem játszhatott, 4-5 hétre kidőlt, sajnos nem volt alternatívánk az irányítójátékban, és ez befolyásolta a támadójátékunkat. A védelem sem működött igazán, sok gólt kaptunk 9 méteren belülről, és volt közöttük több elkerülhető is. Gratulálok a csapatomnak, amely már azzal emberfeletti teljesítményt nyújtott, hogy továbbjutott a halálcsoportból, és a negyeddöntőben legyőzte a pekingi ezüstérmes Izlandot. Persze fáj, hogy az utolsó két mérkőzésünkön kikaptunk, de biztos begyógyítja majd a sebeket ez a negyedik hely. Talán a svédek elleni elődöntőben több esélyünk volt a győzelemre, mint most a bronzmeccsen."

Iváncsik Gergő:
"Nem túl jó érzés vereséggel búcsúzni. Ez a meccs ilyen is, olyan is volt: mindenki kisebb-nagyobb sikerrel próbálta mozgósítani az utolsó energiákat, voltak jó periódusai a mérkőzésnek, de most ennyi jött ki belőlünk."

Császár Gábor:
"Nem volt könnyű a pálya széléről nézni ezt a találkozót. A lábam már jobban van, mint tegnap, most már kicsit tapogatom a talajt, de néhány hétig pihentetnem kell. Sajnálom, hogy a lehetőségeinket nem tudtuk kihasználni, a svédek elleni találkozóval ellentétben ma nem volt benne a játékunkban az, hogy esetleg hozzunk egy bravúrt. Azt nagyon sajnálom, hogy az elődöntőt nem tudtuk +behúzni+. Szerencsétlenül alakult számunkra a torna vége, de ha az elején megkérdezték volna tőlünk, hogy aláírjuk-e a négy közé kerülést, akkor egyértelműen azt mondjuk, hogy igen."

Nagy László:
"Nehéz most bármit is mondani... Az izlandi meccs mindenkiből sokat kivett, jobb lett volna egy kicsit frissebben odaállni a svédek ellen és ma is. Az elődöntős vereség nagyon fáj, de természetesen nem lehetünk elégedetlenek azzal, hogy bekerültünk a legjobb négy csapat közé."

Harsányi Gergely:
"Amilyen gyorsan csak lehet, próbáltunk felállni a svédek elleni vereség és csalódottság után, hiszen tudtuk, hogy még a bronzérem is a magyar férfi kézilabdázás legnagyobb eredménye lenne. Egy ideig jól játszottunk, sikerült gólokat elérnünk, aztán jött egy törés a játékunkban. A második félidőben egy kicsit kinyitottunk védekezésben, akkor tudtunk egy pár gólt faragni rajtuk, de aztán ők is váltottak, kiismertek bennünket, és a végjáték már sima volt."