Móczár Péter az MNASZ általános alelnöke

Móczár Péter az MNASZ általános alelnöke

2013. 01. 21.
Megosztás

Móczár Pétert választották meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) általános alelnökének a szervezet vasárnapi közgyűlésén.

Az már korábban eldőlt, hogy Gyulay Zsolt folytatja elnöki munkáját, noha korábban lemondását tervezte, mivel a Hungaroring Sport Zrt. vezetése mellett újabb fontos állami feladattal bízták meg - a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. élére nevezték ki - tavaly októberben. Gyulay végül azért gondolta meg magát, mert az autósport különböző szakágaitól az elmúlt hetekben többen is arra kérték, hogy folytassa munkáját.

Vasárnap a közgyűlés - az MNASZ tájékoztatása szerint - egyhangúlag választotta meg a Gyulay által jelölt Móczár Pétert a Frank Tamás tavalyi halála óta betöltetlen általános alelnöki posztra. Az eseményen két új elnökségi tagot is választottak, Láng Zsolt országgyűlési képviselő, a főváros II. kerületének polgármestere, illetve Szabó László személyében.

"Az új elnökség első feladata a 2013-as esztendő sportszakmai és gazdasági tervének újragondolása lesz a tagságból érkezett jelzéseket is figyelembe véve" - fogalmazott a közgyűlést követően Gyulay Zsolt.

(Forrás: MTI)