Mohamed Aida sporttörténelmet írt hét olimpiai szereplésével, Kapás Boglárka pontszerző

Mohamed Aida sporttörténelmet írt hét olimpiai szereplésével, Kapás Boglárka pontszerző

2021. 07. 29.
Megosztás


Csütörtökön a női tőrcsapattal pástra lépett a tokiói olimpián Mohamed Aida, aki Atlanta óta minden nyári olimpián tagja volt a Magyar Olimpiai Csapatnak, így az első magyar, hétszeres olimpikon sportoló. Kapás Boglárka pontszerző lett úszásban, a vitorlázó Berecz Zsombor összetettben tartja dobogós helyét. Az éremtáblán 13. Magyarország. Napi összefoglalónk következik.

Vívás

A magyar női tőrválogatott megnyerte utolsó mérkőzését, ezzel a hetedik helyen végzett a fegyvernem csütörtöki csapatversenyében. A Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Mohamed Aida összeállítású együttes az olaszoktól és a kanadaiaktól elszenvedett vereség után a helyosztón 45-28-ra legyőzte az egyiptomiakat, és az afrikai gárdát megelőzve zárt a nyolccsapatos mezőnyben. A csapatversenyt az oroszok nyerték, miután a fináléban könnyedén legyőzték a franciákat, a bronz az olaszoké lett. Mohamed Aida is pástra lépett, így – 1996 óta tartó – hetedik ötkarikás szereplésével magyar rekorderré lépett elő. Az 1993-ban világbajnoki második, 2007-ben csapatban Európa-bajnok, 45 éves Mohamed Aida - aki a tokiói megnyitón Cseh Lászlóval együtt a magyar zászlót vitte - legjobb olimpiai eredménye a 2004-es egyéni és az 1996-os, valamint 2008-as csapat negyedik hely.

Úszás

A világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka negyedik lett, így lemaradt a dobogóról a 200 méter pillangó csütörtöki döntőjében a tokiói olimpia úszóversenyén. Az UTE 28 éves versenyzője szokásához híven a táv első felében még a középmezőnyben tempózott, majd a második 100-on ritmust váltott és egyre feljebb tört. A végül olimpiai csúccsal diadalmaskodó kínai Csang Jü-fejt nem volt esélye befogni, de a többi riválisát egyre jobban megközelítette, végül azonban két amerikai ellenfelét sem érte utol, így 2:06.53 perces idejével negyedikként csapott a célba. Boglárka egy órával később a 4x200 méteres női gyorsváltó fináléjában is szerepet kapott, ugyanis ő váltotta az előfutamban csapattag Verrasztó Evelynt. A Jakabos Zsuzsannát, Veres Laurát és Késely Ajnát felvonultató négyes a franciákat megelőzve 7:56.62 perccel a hetedik helyen ért a célba. A csütörtöki program harmadik magyar döntőse Németh Nándor volt, aki nem tudta megismételni az elődöntőben nyújtott remek teljesítményét, amikor is 47.81 másodperccel országos csúcsot állított fel. Ezúttal 48.10 másodperc alatt teljesítette a távot, amivel nyolcadik lett. A BVSC 21 éves sprintere azonban már a legjobb nyolc közé jutással hatalmas bravúrt hajtott végre, ugyanis a klasszikus számnak, melyet Tokióban a várakozásoknak megfelelően az amerikai Caeleb Dressel nyert, legutóbb éppen a japán fővárosban, az 1964-es játékokon volt magyar döntőse, akkor Dobay Gyula hetedik lett. Az igazi sikereket ezúttal az elődöntők tartogatták a magyaroknak, ugyanis az utolsó versenyén szereplő Cseh László nyolcadikként fináléba jutott 200 méter vegyesen, míg Telegdy Ádám nagyszerű versenyzéssel negyedikként kvalifikálta magát a 200 méter hát döntőjére. Az előfutamok során Milák Kristóf 2., míg Szabó Szebasztián 14. idővel kvalifikálta magát a 100 méter pillangó elődöntőjére, Burián Katalinnak sem okozott gondot a továbbjutás 200 méter háton, ugyanakkor a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a 20. helyével kiesett. Ugyancsak búcsúzott 800 méter gyorson 13. helyezettként Késely Ajna, míg 15. helyezettként Kovács Benedek, Halmai Petra, Márton Richárd, Gyurinovics Fanni összetételű 4x100 méteres vegyes vegyesváltó.

Vitorlázás, szörf

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor a harmadik versenynap után a harmadik helyen áll a tokiói olimpián. A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó csütörtökön előbb a hatodik, majd a hetedik helyen ért célba, ezzel egyet visszacsúszott szerdai pozíciójához képest. Az élen a címvédő brit Giles Scott áll, aki négy futamot nyert sorozatban. Bereczet még a spanyol Joan Cardona előzi meg, a 23 évével a mezőny legfiatalabb tagja a hat részversenyből ötször az első háromban futott be. Finndingiben legközelebb szombaton lesz futam. Vadnai Benjamin (Laser Standard) csütörtökön a 17. és a 21. lett, összesítésben a 18. helyről várhatja a folytatást. Érdi Mária (Laser Radial) a 14. és a 11. helyen futott be, így a 15. nyolc futam után. Laserben pénteken újabb két részversennyel befejeződnek a selejtezők és a legjobb tíz az éremfutamban száll majd vízre. A második olimpiáján szereplő szörfös Cholnoky Sára a 25. helyen végzett, miután a csütörtöki futamokban a 23., a 20. és a 21. helyen ért célba. A 27 fős mezőny 12 futamot teljesített, az első tíz helyezettre még vár az éremfutam.

Vízilabda

A magyar válogatott a papírformát érvényesítve 23-1-re legyőzte csütörtökön a dél-afrikai együttest a tokiói olimpia férfi vízilabdatornájának harmadik fordulójában. A magyar válogatott az első fordulóban 10-9-re alulmaradt Görögország legjobbjaival szemben, majd 16-11-re kerekedett a házigazda japán együttes fölé. Az afrikai együttes az olaszoktól és amerikaiaktól is súlyos vereséget szenvedett, a csütörtöki találkozót 5-41-es gólkülönbséggel, pont nélkül várta.A csoport, 3. forduló: Magyarország - Dél-afrikai Köztársaság 23-1 (4-0, 5-0, 8-0, 6-1). A folytatásban várhatóan nehezebb dolga lesz a magyar válogatottnak, amely szombaton az Egyesült Államok csapata ellen száll vízbe.

Judo

Cirjenics Miklós kiesett a nyolcaddöntőben a 100 kilogrammosok között. Az Atomerőmű versenyzője – aki 11 érmet gyűjtött Grand Slam- és Grand Prix-viadalokon – a 32 között Jevgenijs Borodavkóval csapott volna össze, a háromszoros Eb-bronzérmes lett azonban nem áll ki a találkozóra. Így a magyar judoka hivatalosan ippon-győzelmet aratott. A 31 éves paksi versenyzőre a nyolcaddöntőben a világbajnoki ezüst- és bronzérmes orosz Nyijaz Iljaszov várt, akivel kétszer találkozott, egyszer nyert, egyszer pedig kikapott. Az orosz ippont érően dobta el Miklóst, aki a vereséggel kiesett. Ezzel a héttagú magyar dzsúdós csapat befejezte szereplését Tokióban. Tóth Krisztián (90 kg) bronzérmet szerzett, Pupp Réka (52 kg) ötödik lett, Csernoviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57 kg), Özbas Szofi (63 kg), Ungvári Attila (81 kg) és Cirjenics Miklós (100 kg) helyezetlenül zárt.

Sportlövészet

Major Veronika a 42. helyen áll a női sportpisztolyosok között a tokiói olimpia csütörtöki versenynapján rendezett pontlövészet után. A 24 éves keszthelyi lövő az alapverseny első felében jóval tudása alatt teljesített, 281 körös eredményével csupán két riválisát tudta maga mögé utasítani.A fináléba kerüléshez az első nyolc között kell végezni. A szám alapversenyének második felét, az ugyancsak 30 lövéses rapid szakaszt pénteken közép-európai idő szerint 2 órától rendezik. A döntőre szintén pénteken, 7 órakor kerül sor az Aszaka Lőtéren.

Torna

A 21 éves tornász, Kovács Zsófia a 14. helyen végzett a tokiói olimpia egyéni összetett döntőjében 53.433 ponttal, az Ariake Tornaközpontban. A kétszeres Európa-bajnok magyar versenyző – aki Rióban a 33. helyen zárt – a 11. helyen jutott a 24-es fináléba. A dunaújvárosi versenyző felemáskorláton 14,233, gerendán 12,100, talajon 12,600, míg ugrásban 14,500 pontot kapott, összességében 53,433 ponttal végzett a 14. helyen. Teljesítményének értékét jelzi, hogy magyar tornász utoljára 25 éve, az 1996-os atlantani olimpián szerepelt az összetett döntőjében.

Kézilabda

A magyar női kézilabda-válogatott 38-31-es vereséget szenvedett a címvédő oroszoktól, ezzel nehéz helyzetbe került a csoportból való továbbjutás szempontjából. Elek Gábor szövetségi kapitány együttese az első meccsén 30-29-re kapott ki a Rióban ezüstérmes franciáktól, majd a brazilok győzték le 33-27-re. A válogatott legközelebb szombaton közép-európai idő szerint 12.30 órakor a spanyolokkal játszik a Jojogi Nemzeti Sportcsarnokban. Női kézilabdatorna, B csoport, 3. forduló: Orosz Olimpiai Csapat-Magyarország 38-31 (22-17). A csoport állása: 1. Svédország 5 pont, 2. Spanyolország 4, 3. Brazília 3 (80-78), 4. Franciaország 3 (83-85), 5. Orosz Olimpiai Csapat 3 (86-91), 6. Magyarország 0.

Evezés

Pétervári-Molnár Bendegúz az elődöntős futamában ötödikként végzett csütörtökön, ezzel B döntőbe jutott egypárevezésben. A Budapest Evezős Egyesület 28 éves versenyzője – aki öt éve, Rióban 14. lett – 6:59.08 perces idővel ért célba a Sea Forest Evezős pályán. A futamból az első három helyezett került a fináléba. Bendegúz a második elődöntős futamba került többek között a világ- és Európa-bajnok német Oliver Ziedlerrel, a vb-ezüstérmes és szintén Eb-győztes dán Sverri Nielsennel, valamint a japán Arakava Rjutával együtt. Utóbbi versenyzővel a negyeddöntőben is egy futamban evezett a magyar, és akkor meg tudta őrizni vele szemben a második helyet. A 7-12. helyekről döntő B finálét pénteken magyar idő szerint 2.15 órakor rendezik.

Asztalitenisz

Könyöksérülés miatt nem szerepelhet a tokiói olimpia női asztalitenisz csapatversenyében Póta Georgina, helyét a tartaléksorból előrelépő Fazekas Mária veszi át. A magyar együttes Fazekas Mária, Madarász Dóra, Pergel Szandra összeállításban hétfőn a nyolcaddöntőben a házigazda japánokkal találkozik.Egyéniben a gyermeke tavalyi születése miatt hosszú időt kihagyó Pótának az első fordulóban nem kellett mérkőznie, a második körben búcsúzott, míg Madarász már az első körben kiesett. Pergel vegyes párosban indult, Szudi Ádám oldalán az első fordulóban, a 16 között esett ki.

Atlétika

Az Olimpiai Stadionban pénteken elkezdődnek a sportok királynőjének is nevezett atlétika versenyei a tokiói olimpián, 19 magyarral. Közülük az első napon, a délelőtti programban 800 méteren Bartha-Kéri Bianka és 400 m gáton Koroknai Máté lesz érdekelt, míg délután a legutóbbi játékokon, Rióban bronzérmes súlylökő, a szülése után visszatért Márton Anita mutatkozik be a selejtezőben. Az atlétika a kezdetektől olimpiai sportág. Tokióban 48 számban – 24 férfiben, 23 nőiben, valamint a programban először szereplő vegyesváltóban – avatnak bajnokot, és gazdára talál a sportág 1000. olimpiai aranyérme is.

A tokiói nyári olimpia magyar érmesei és pontszerzői:

Arany:
Szilágyi Áron (férfi kard egyéni)
Milák Kristóf (úszás, 200 m pillangó)

Ezüst:
Siklósi Gergely (férfi párbajtőr egyéni)

Bronz:
férfi kardcsapat (Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szatmári András, Gémesi Csanád)
Tóth Krisztián (judo, 90 kg)

4. hely:
Verrasztó Dávid (úszás, 400 m vegyes)
Márton Anna (női kard egyéni)
Vas Kata Blanka (hegyikerékpár)
Kenderesi Tamás (úszás, 200 m pillangó)

Kapás Boglárka (úszás, 200 m pillangó)

5. hely:
Salim Omar (taekwondo, 58 kg)
Hosszú Katinka (úszás, 400 m vegyes)
Péni István (légpuska)
Pupp Réka (judo, 52 kg)
férfi 4x100 méteres gyorsváltó (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor)

6. hely:
Mihályvári-Farkas Viktória (úszás, 400 m vegyes)

Az éremtábla itt található.

(MOB-összeállítás, MTI; fotó: MTI/Illyés Tibor, Kovács Tamás, Czeglédi Zsolt, MOB/Molnár Ádám, Szalmás Péter, MVSZ/Cserta Gábor)