Moszkva első aranyérmese, a 60 esztendős Varga Károly is szurkol a további sportlövőkvótákért

Moszkva első aranyérmese, a 60 esztendős Varga Károly is szurkol a további sportlövőkvótákért

2015. 09. 28.
Megosztás

Varga Károly, Moszkva olimpiai bajnoka hétfőn ünnepli 60. születésnapját. Az egykori puskás bajnok ma fiatalokat oktat és a sportlövőszövetség munkájában is aktívan részt vesz.

A '80-as ötkarikás játékok győztese egészséges, jelenleg járulékos nyugdíjasként él Hárskúton, ahol a helyi lövészklubban neveli a fiatal tanítványokat, emellett a Veszprém megyei sportszövetség elnöke, a Magyar Sportlövők Szövetsége elnökségének tagja.

"Három gyermeket neveltem, egy fiút és két lányt, már felnőttek. Mindhármukat megtanítottam lőni, ma szabadidejükben, ha tehetik, lemennek a lőtérre. Úgy érzem, valamit sikerült átadnom a sportág szeretetéből. Feleségem szintén sportlövő volt, pedagógusként dolgozik. Ő is a fiatalokat oktatja, én is. Ha van időm, kimegyek az erdőbe, és szenvedélyemnek hódolok, ami természetesen közel áll a lövészethez: ez pedig a vadászat" - meséli mindennapjairól a mob.hu-nak.

"Nagyon örülök, hogy a riói kvalifikációt illetően jól szerepelnek a magyar sportlövők, boldoggá tesz az öt kvóta, ráadásul három különösen közel áll hozzám, hiszen puskás számról van szó. Szurkolok azért, hogy a jövő évi győri légfegyveres Európa-bajnokságon ez a létszám tovább gyarapodjon; termmészetesen én is tervezem, hogy kilátogatok majd a versenyekre" - vélekedett Varga.

Varga Károly 1955. szeptember 28-án született Budapesten. 1972-ben kezdte sportlövő pályafutását a Magyar Honvédelmi Szövetségben, annak különböző klubjaiban szerepelt (Kismotor- és Gépgyár Lövőklub, CSMHTG Lövőklub, Központi Lövész Klubja, Diósgyőri Lövészklub).

Legnagyobb sikerét a Központi Lövészklub versenyzőjeként érte el, amikor az olimpiai bajnok Hammerl László, a Nemzet Sportolója, az akkori szövetségi kapitány behívta a válogatottba, az 1980-as moszkvai nyári olimpián kisöbű sportpuskában (60 lövéses fekvő) meglepetésre olimpiai aranyérmet szerzett világcsúccsal, mely az első magyar arany volt Moszkvában.

1983-ban az Újpesti Dózsa versenyzője lett, '86-ig volt a válogatott keret tagja. Pályafutása során 1986-ban világbajnokságon, '81-ben, '83-ban és '85-ben Európa-bajnokságon is szerepelt, de nem került a dobogóra. Pályafutása során háromszor nyert országos bajnokságot.

Még sportolóként elvégezte a Testnevelési Főiskola szakedzői szakát, majd diplomát szerzett a Rendőrtiszti Főiskolán. Először a csopaki rendőrtiszt-helyettesi iskola oktatója volt, majd Budapesten az Országos Rendőr-főkapitányságnál lőtérvezető és a kiképzés oktatásvezetője lett alezredesi rendfokozatban.

(MOB, fotó: MTI)