Motorsport: Talmácsi tesztelt, pedig váltani még alig tud

Motorsport: Talmácsi tesztelt, pedig váltani még alig tud

2013. 10. 26.
Megosztás

A Talmácsi Team fiataljai tegnap a kecskeméti gokartpályán motoroztak és csatlakozott hozzájuk Talmácsi Gábor is, aki szerette volna kipróbálni, hogy mennyire bírja a műtött lába a motorozást, és egyáltalán képes-e a váltókart kezelni. Mentor és tanítványai négyszer húsz percet töltöttek a pályán, és minden tekintetben tartalmas napot zártak – közölte a Talmácsi Gábor Média.

„Nagyon jó érzés volt újra motorozni. A lábam rehabilitációja folyamatosan tart és az orvosok még hosszú gyógyulási időt jósolnak. A hétköznapi élet során már kevésbé hátráltat a sérülésem, hiszen tudok már járni, egyedüli nehézséget a bal lábfejem felfelé húzása okozza az elvesztett izomrész miatt. Idővel a többi izomrész veheti át ezt a feladatot, amelyhez sok erősítésre van még szükségem. A motorozás jól ment, és egy-egy sebességi fokozatot be tudtam váltani, de ez még kevés lenne egy világbajnoki szerepléshez, ahol egy kör alatt akár harminc-negyven alkalommal kell a váltókart fel és le mozgatni. Jelenleg ezt a mozgást combizomból oldottam meg, nem pedig a lábfejem mozgatásával. Folytatom a rehabilitációs programjaimat, és amíg még jó idő van szeretnék újra motorra ülni” – nyilatkozta Talmácsi Gábor.

(Forrás: NSO)