Műfüves futballpályát adott át Orbán Viktor Nyírlugoson

Műfüves futballpályát adott át Orbán Viktor Nyírlugoson

2012. 12. 21.
Megosztás

Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a kormány, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a helyi önkormányzat közreműködésével felépített műfüves labdarúgópályát csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson.

A kormányfő - aki 1994-ben már egyszer járt a településen - ünnepi beszédében elmondta: örömmel és szívesen jött el ismét a kisvárosba, hogy többek között lerója tiszteletét a pálya névadója, Kiss Zoltán egykori iskolaigazgató emléke előtt, akinek fia jelenleg a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kollégiumának az igazgatója.

Az eseményen részt vett a város szülötte, Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó is, akinek pályafutása kapcsán Orbán Viktor hangsúlyozta: az ő példája mindenkihez, de elsősorban a fiatalokhoz szól.

"Lehetünk sikeresek, sőt, világhírűen sikeresek akkor is, ha magyarok vagyunk, akkor is, ha vidékiek vagyunk és akkor is, ha egy kistelepülésen születtünk" - fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ennek eléréséhez csak össze kell fogni, segíteni kell egymást, fel kell ismerni és gondozni kell a tehetségeket.

"Magyarország csak abból építheti meg a jövőjét, amije van: a munkánkból, az eszünkből, a tehetségünkből, ehhez pedig meg kell becsülnünk, amink van" - mondta a kormányfő.

Az általános iskola udvarán épített műfüves pálya avatásán Orbán Viktor mellett részt vett Hovánszki György polgármester, Mészöly Kálmán, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, valamint Dzsudzsák Balázs, a Dinamo Moszkva játékosa. A mintegy 33 millió forint értékű fejlesztés kapcsán Szalacsi Árpád, az MLSZ megyei vezetőségének tagja elmondta: a beruházás a szövetség sportfejlesztési programjának támogatásával és az önkormányzat harminc százalékos önereje révén valósulhatott meg.

Az MLSZ pályaépítési programja keretében idén összesen 72 új műfüves pályát adtak át, ebből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében három található - ismertette Szalacsi Árpád. A térségnek tavaly és idén megítélt TAO-s támogatás összege közel 290 millió forint, amelyből 250 millió forintot sikerült érvényesíteni, ennek révén 36 megyei sportszervezet tudott fejlesztéseket indítani.

Ebből az összegből közel 170 millió forint jutott utánpótlás-nevelési feladatokra - tette hozzá Szalacsi Árpád. A fejlesztések a tervek szerint jövőre is folytatódnak, mivel 76 megyei szervezet számára közel 900 millió forintos támogatást hagyott jóvá az MLSZ.

Az eseményt követő ünnepélyes kezdőrúgás után a nyírlugosi gyerekek vették birtokukba az új iskolai műfüves pályát.

(Forrás: MTI)