München olimpiai bajnoka 65 éves

München olimpiai bajnoka 65 éves

2014. 12. 25.
Megosztás

Osztrics István 1949. december 25-én született Budapesten. Öttusázóként kezdte sportpályafutását 1963-ban a Budapesti Honvédban. Vívásban nyert olimpiai bajnokságot 1972-ben.

1967-től a Budapesti Honvéd, 1971-től az Orvosegyetem SC vívója volt. Tőr- és párbajtőrvívásban is versenyzett, de nemzetközi szintű eredményeit párbajtőrvívásban érte el. Három olimpián vett részt. 1970-ben az universiadén csapatban második, egyéniben harmadik volt. A következő évben a magyar bajnokságon bronzérmes lett.

Az 1972. évi nyári olimpiai játékokon az Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Osztrics István, Schmitt Pál összeállítású magyar párbajtőrcsapat tagjaként olimpiai bajnoki címet szerzett. Ebben az évben felnőtt országos bajnok volt. A következő évben csapatban világbajnoki második lett. Az universiadén egyéniben első, csapatban második helyezést ért el.

1974-ben csapatban bronzérmes lett a világbajnokságon. Az 1975-ös budapesti vb-n egyéniben és csapatban is harmadik lett. Az 1976. évi nyári olimpiai játékokon negyedik volt a fegyvernem mindkét versenyszámában. 1978-ban tagja volt a világbajnokságot nyert csapatnak. A következő évben részt vett a vb-n, de nem ért el helyezést. A moszkvai olimpián csapatban nyolcadik, egyéniben kilencedik volt. Az aktív sportolást 1981-ben fejezte be.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen fogorvosi oklevelet szerzett, szakorvosi vizsgát tett és visszavonulása után Németországban, Heidenheim közelében lévő kisebb településen magánrendelőt nyitott, ahol fogorvosként tevékenykedett.
Mind a két fia Péter és Sebastian vívott, de az ifjúsági korból kiöregedve tanulmányaikat helyezték előtérbe.

Isten éltesse sokáig.

(MOB/Wikipedia)