Munkához látott Pjongcsang 2018 új elnöke

Munkához látott Pjongcsang 2018 új elnöke

2014. 08. 13.
Megosztás

A hét elején munkába állt a 2018-as pjongcsangi téli olimpia szervezőbizottságának új elnöke, Jang Ho Cso.

Első elnöki beszédében elmondta: „Nem győzöm hangsúlyozni a jelentőségét annak, hogy a munka pontos menetrend szerint folyjon, s hogy megfelelő kommunikáció és összhang legyen a szervezőbizottság tagjai között.”

A sportvezető emlékeztetett arra, nem csupán az a cél, hogy letudják a játékokat, hanem hogy megfelelően bemutassák és népszerűsítsék egész Gangvon tartományt, illetve Dél-Koreát a világ felé.

Az első megbeszéléseken olyan témák kerültek szóba, mint a tömegközlekedés, a szállások, a sport és az új technológiák alkalmazása.

Jang Ho Cso emellett körbejárta azokat a leendő versenyhelyszíneket, amelyek jelenleg is építés alatt állnak vagy csak a tervezési fázisban vannak.

Az újdonsült elnök informálisan már a közelmúltban munkához látott, miután találkozott Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével.

A „civilben” az üzleti szférában dolgozó Csót – aki a pjongcsangi pályázati bizottságot is vezette – azt követően kérték fel a posztra, hogy elődje, Dzsin Szun Kim váratlanul lemondott néhány héttel ezelőtt.