MÚSZ-látogatás Borkai Zsoltnál, ezúttal Győrben

MÚSZ-látogatás Borkai Zsoltnál, ezúttal Győrben

2014. 03. 27.
Megosztás

A jövő Győrben épül – szól a város szlogenje, és erről személyesen is meggyőződhettek a Magyar Úszó Szövetség vezetői, akik Gyárfás Tamás elnök vezetésével, Borkai Zsolt polgármester meghívására megtekintették a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra elkészülő új uszodát.

A győri látogatás első órájában Borkai Zsolt a polgármesteri hivatalban fogadta Gyárfás Tamás MÚSZ-elnököt, Szabó Tünde főtitkárt és Kiss László szövetségi kapitányt. A megbeszélésen több téma is szóba került, először is az új uszodaberuházás, amelynek révén minden eddiginél nagyobb lendületet kaphat a győri úszósport. Borkai Zsolt elmondta, hogy az elmúlt évben tanítványával, Jakabos Zsuzsannával Győrbe érkezett új vezetőedző, Petrov Iván gyakorlatilag nem tud olyat kérni, amit ne teljesítenének a kitűzött szakmai célok elérése érdekében. A város eltökélt szándéka, hogy egy olyan új bázis jöjjön létre, amelyre idővel illik majd a fellegvár minősítés is.

Gyárfás Tamás jelezte, FINA-alelnökként kész minden segítséget megadni, hogy a győriek a beruházás kapcsán – akár a budapesti uszodaépítőkkel együttműködve – a lehető legjobb kondíciókkal szerezhessék be a nemzetközi szövetség főtámogatóitól a különféle berendezéseket (időmérő-rendszer, startkövek, úszókötelek).

Borkai Zsolttal természetesen MOB-elnöki minőségében is megvitattak több témát a MÚSZ vezetői, így szóba került a szövetség új székházának kissé elhúzódó problémája, illetve az is, hogy az úszószövetség által indított forradalmian új kezdeményezés, a MÚSZ TV – élő internetes közvetítés profi felszereléssel gyakorlatilag minden fontos eseményről – esetleg a MOB égisze alatt működhetne. Gyárfás Tamás elmondta, egyre több sportág érdeklődik a produkciós csapat „kölcsönkéréséről”, ugyanakkor a MÚSZ nem kívánja mindezt vállalkozásként működtetni, ezért ajánlják fel a lehetőséget a magyar sport egészét felügyelő szervezetnek.

Ezután következett a „terepszemle”, az épülő új uszoda megtekintése. A helyszínen már várta a látogatókat Simon Csaba, a Győr Projekt Kft. vezetője, valamint Petrov Iván, aki szinte naponta szemrevételezi, miként nő ki a földből a leendő úszóbirodalom. A munkálatok egyébként óriási tempóban haladnak: a fedett ötvenes medencét magában foglaló komplexum a tervek szerint őszre elkészül, és az első nagy úszóesemény a Jövő Bajnokai Program novemberi, összrégiós versenye lesz. Az építkezés bejárása közben Borkai Zsolt elárulta, hogy még egy nyitott – de télen befedhető – 33-as medence is létesül hamarosan, aztán természetesen megmutatta a város másik leendő büszkeségét, a szintén javában épülő, és novemberben ugyancsak kulcsrakészen álló új, 5500 férőhelyes multifunkcionális csarnokot.

A meglévő és épülő létesítmények együtt tökéletes helyszínei lesznek a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak, ugyanakkor az új uszoda önmagában is alkalmas további nemzetközi események – akár rövid pályás Európa-bajnokság, netán Világkupa-viadal – megrendezésére, melyek elnyeréséhez a Borkai Zsolt vezette város garantáltan számíthat Gyárfás Tamás és a MÚSZ igencsak hatékony lobbitevékenységére.

(Csurka Gergely, fotók: Szaka József/MUSZ)