Nadalt egyből kiverték Wimbledonban

Nadalt egyből kiverték Wimbledonban

2013. 06. 25.
Megosztás

A 2008-ban és 2010-ben is győztes Rafael Nadal óriási meglepetésre már a nyitófordulóban búcsúzott a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, mivel három szettben kikapott Steve Darcistól.

A 27 éves spanyol exvilágelső, 12-szeres Grand Slma-győztes - aki hét hónapos kihagyást követően februárban tért vissza, és azóta, a mostani búcsút megelőzően kilenc tornájából hetet megnyert, és mindannyiszor döntőt játszott - az első és a második játszmát rövidítésben bukta el a világranglistán 110. belga riválisával szemben, a harmadik szettet pedig korán brékhátrányba kerülve elvesztette, összesen 2 óra 55 perc játékidő alatt.

A Roland Garroson két héttel ezelőtt nyolcadszor diadalmaskodó Nadal - aki tavaly a második fordulóban a szintén "esélytelen" cseh Lukas Rosoltól kapott ki Wimbledonban - pályafutása során első alkalommal búcsúzott egy Grand Slam-torna nyitókörében.

A 22 mérkőzésen át tartó győzelemi sorozatától most elbúcsúzó Nadal 1997 óta az első olyan regnáló Roland Garros-bajnok, aki az első fordulóban kiesett Wimbledonban: ez akkor a brazil Gustavo Kuertennel esett meg.

"Nem ez volt Rafa legjobb meccse, én a saját játékomat akartam játszani. Általában nekem jól megy a füvön, igaz, nem Wimbledonban, ugyanis itt rendszerint nehéz a sorsolásom. Nagyon boldog vagyok" - mondta Darcis a találkozót követően.

Nadal - ahogy megjegyezte - nem tartja tragédiának kiesését: "Szerettem volna a legjobb formámat nyújtani, de erre nem volt lehetőségem - mondta hozzátéve: nem akarja a térdproblémájára fogni vereségét. - Az egyetlen, amit tehetek: gratulálni Steve Darcisnak."

A hölgyek mezőnyében is búcsúzott egy TOP 10-es. A torna ötödik kiemeltje az olasz Errani igen könnyen 6:3, 6:2 arányú vereséget szenvedett a puerto ricó-i Puigtól.

Eredmények:

férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Darcis (belga)-Nadal (spanyol, 5.) 7:6 (7-4), 7:6 (10-8), 6:4

női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Puig (Puerto Ricó-i)-Errani (olasz, 5.) 6:3, 6:2

(Forrás: NSO)

Forrás: mti