Nagy megmérettetések 2014-ben

Nagy megmérettetések 2014-ben

2014. 01. 22.
Megosztás

A hétvégén a Nemzeti Sportcsarnokban gyűltek össze a taekwondosók. A kétnapos küzdőedzéseken minden korosztály képviseltette magát, és a sérüléséből lábadozó Kotsis Edina is elkezdte a könnyített munkát. A tavaly még aktív versenyzőt, idéntől kizárólag felnőtt és junior válogatott edző Tóth Balázst kérdeztük az idei tervekről.

– Tavaly már kezébe vette a válogatott vezetését, de még aktív versenyző volt. Év végén visszavonult, most már csak az edzősködés került fókuszba.

– Az talán még előny is, hogy együtt tudok kesztyűzni a versenyzőkkel, és motiválom őket. A terveket illetően eddig is megvolt egy koncepció, aminek mentén haladtunk, és mindig figyeljük, milyen újítások segíthetik a sportolók fejlődését. Minél több embert igyekszünk a válogatott köré csalogatni minél szélesebb korosztályi bázisból. Például idén a válogatott szoros verseny- és edzésprogramjába kétnapos, intenzív, nyitott szemináriumokat illesztünk, melyen bárki részt vehet, aki szeretne a legjobbak munkájához csatlakozni. A kétnapos hétvégen van elméleti oktatás videoelemzéssel, előadásokkal. A közös munkába szeretnénk idővel külföldi csapatokat is bevonni. A honi klubok sorra csatlakoznak hoznánk, és egyre többen vesznek aktívan részt a közös munkában. Most hétvégén nyolc klub képviseltette magát az összetartáson.

– Fel lehet zárkózni a világ élmezőnyéhez?

– Nálunk nincs akadémiarendszer, a létesítmények nincsenek olyan állapotban, mint akár a környező országokban, nem is beszélve az élmezőnyhöz tartozó nemzetekről. A kiemelt sportágak által kapott támogatás tizede elég lenne, hogy kicsit meg tudjunk indulni. Mindeközben az olimpiai bizottság minden kérdésben nyitott és segítőkész. A sportágunk olimpiai kvalifikációs szisztémája átalakult némileg, a teniszhez vagy a cselgáncshoz hasonlóan. Van harminc világranglista verseny, amin ott kellene lenni. Ennek a finanszírozására nincs lehetőség. Brazília, Costa Rica, Egyesült Arab Emirátusok, Las Vega elérhetetlen. Ha ezeken nincs meg a világranglista első hat helyének valamelyike, akkor jön a kontinentális selejtező. És még ott az új, Grand Prix rendszer, ami extraszorzóval bír.

– Mi vár a felnőttekre?

– A fő megmérettetés a bakui Európa-bajnokság lesz. Főleg a hölgyek tekintetében tudunk erős csapattal indulni. Négy lány és két-három fiú lehet ott a tornán, ez utóbbi realizálódásához még kell egy kis idő.

– Az utánpótlás korosztály is komoly megmérettetések előtt áll.

– U21-es Eb lesz, ahova négy fővel szeretnék utazni. Meg kell mutatnunk, hogy európai szinten jelen vagyunk, és képesek vagyunk fejlődni. Az Ifjúsági Olimpia selejtezője egy komoly állomás lesz, kis szerencsével szerezhetünk kvótát. Egy héttel később a junioroknak ugyanott lesz a világbajnokság is, ezekre a versenyekre teher nélkül utaznak fiataljaink. Az utánpótlásban a kadeteknél a világbajnokság a kiemelten fontos verseny, aminek szintén Baku ad otthont.

(Forrás: taekwondo szövetség)