Vasárnap Nagy Péter még szerezhet egy olimpiai kvótát a magyaroknak, a lányoknál már nincs esély

Nagy Péter Eb-bronzérmes szakításban, a férfiak megszerezték az 1 olimpiai kvótát

2012. 04. 16.
Megosztás

Nagy Péter 192 kg-os teljesítménnyel bronzérmes lett szakításban a plusz 105 kilogrammosok kategóriájában a törökországi súlyemelő Európa-bajnokságon.

A szegedi óriás vasárnap 184 kilós kezdősúlyán előszörre rontott, második fogásával azonban javított ugyanezen a súlyon, majd nyolc kilót ugorva harmadik gyakorlata már a dobogó harmadik fokát jelentette számára az első fogásnemben.

Nagy Péternek lökésben a 212 nem okozott gondot, a 220-szal is elbánt, a 229 kg viszont már kifogott rajta. Összetettben 412 kilóval hetedikként végzett, így a londoni kvalifikációs listán másodikként zárt, ezzel pedig annyi pontot gyűjtött, hogy a magyar férficsapat az olimpiai kvótát még nem szerzett nemzetek rangsorában a negyedik lett, így egy magyar súlyemelő rajthoz állhat a nyári játékokon. Hogy ki lehet a piros-fehér-zöld színek képviselője, arról a hazai szövetség dönt, de a legjobb esélye az Universiade-bajnok, tavaly vb-nyolcadik Nagy Péternek van. Ezt a helyszínen tartózkodó MSSZ-elnök, Dobos Imre is megerősítette az MTI-nek:

"A kapitány tesz javaslatot, az edzőbizottság megvitatja az előterjesztést, s az elnökség dönt, de per pillanat úgy áll a dolog, hogy nagy valószínűséggel a most Eb-bronzérmet nyert Nagy Peti mehet az olimpiára."

Magát Krisztina hatodik lett összetettben, ám ez is kevés volt ahhoz, hogy kvótát szerezzen a magyar női csapat. A plusz 75 kilogrammosok között indult, 23 esztendős magyar az Eb honlapja szerint fogásnemenként két-két jó gyakorlatot mutatott be, csak a harmadik fogásait rontotta el, így jutott el szakításban az ötödik pozíciót érő 96, lökésben a hatodik helyre elegendő 123, összetettben pedig 219 kg-ig.

A legerősebb hölgyek súlycsoportjában a világ- és Európa-bajnok orosz Tatyjana Kasirina tulajdonképpen csupán saját magával versengett, de komoly rivális híján is remekelt, hatalmas fölénnyel diadalmaskodva. Szakításban 145, lökésben 183 kilót produkált, így összetettben 328 kilóval beállította a kínai Csou Lu-lu által tartott világcsúcsot.

Bökfi János szövetségi kapitány egyfelől az elmulasztott lehetőségen kesergett, miután a női csapatnak nem sikerült a legjobb hat közé kerülnie a pontversenyben, így a gyengébbik nem küzdelmeiben nem lesz magyar Londonban. Másfelől örömmel nyugtázta, hogy a férfi válogatott a lehetséges egyetlen ötkarikás kvótát kiharcolta.

"Végül is a fiúkkal simán befértünk az első hétbe, hiszen a hat emelőnk által gyűjtött 126 ponttal a negyedik legeredményesebbek lettünk itt, Antalyában - nyilatkozta a szakvezető az MTI-nek. - Dicséret illeti a gyerekeket, vagyis a csapat fiataljait, hiszen Soóky Gergely 16, Lerch Zsolt 17, az Eb-szereplést a kevéssel sérülése és influenzája után is vállaló Kiss Attila 15 pontot hozott össze, a rutinos versenyzőink pedig a várakozásnak megfelelően teljesítettek: Baranyai János a maximális 28, Gyurkovics Ferenc és Nagy Péter pedig 25-25 ponttal gazdagította a termést. Ami Londont illeti, a szakmai vezetésnek azt kell támogatnia, hogy az induljon az olimpián, akinek a legnagyobb az esélye a jó szereplésre."

Olimpiai kvalifikációs pontverseny végeredménye:

Férfiak (az 1-7. szerzett olimpiai kvótát): 1.Moldova 156, 2.Bulgária 149, 3.Litvánia 130, 4.Magyarország 126, 5.Szlovákia 125, 6.CSehország 124, 7.Spanyolország 124, 8.Olaszország 120, 9.Görögország 117, 10.Finnország 91

Nők (az 1-6. szerzet olimpiai kvótát): 1.Azerbajdzsán 106, 2.Románia 98, 3.Spanyolország 95, 4.Bulgária 94, 5.Albánia 91, 6.Franciaország 82, 7.Szlovákia 80, 8.Görögország 80, 9.Svédország 79, 10.Csehország 76, 11.Magyarország

Eredmények:

férfi plusz 105 kg,
Összetett, Európa-bajnok: Ruszlan Albegov (Oroszország) 429 kg (szakítás 191 kg, lökés 238 kg), 2. Matthias Steiner (Németország) 424 (190, 234), 3. Irakli Turmanidze (Grúzia) 423 (195, 228), ...7. Nagy Péter 412 (192, 220)
Szakítás, Eb: Turmanidze 195, 2. Haik Hakobjan (Örményország) 195, 3. NAGY PÉTER 192
Lökés, Eb: Albegov 238, 2. Jiri Orsag (Csehország) 235, 3. Andrej Kozlov (Oroszország) 235,...8. Nagy Péter 220
Azonos eredménynél a testsúlykülönbség döntött.

nők plusz 75 kg,

Összetett, Eb: Tatyjana Kasirina (Oroszország) 328 kg (szakítás 145 kg, lökés 183 kg), 2. Julija Konovalova (Oroszország) 274 (121, 153), 3. Julija Dovhal (Azerbajdzsán) 273 (123, 150),...6. Magát Krisztina 219 (96, 123)
Szakítás, Eb: Kasirina 145, 2. Dovhal 123, 3. Konovalova 121,...5. Magát Krisztina 96
Lökés, Eb: Kasirina 183, 2. Konovalova 153, 3. Dovhal 150,...6. Magát Krisztina 123

(Forrás: mti. MOB)