Nagy sikerrel debütált az utazó-edző program

Nagy sikerrel debütált az utazó-edző program

2014. 04. 23.
Megosztás

A húsvéti hétvégén, Hajdúnánáson edzőtáboroztak a világbajnokságra készülő kajakpólósok Prekel Dániel szakági vezetővel. Az idén induló utazó-edző program is bemutatkozott, a nagyok edzései mellett a helyi gyerekek is kipróbálhatták a sportágat.

Bár az időjárás nem minden edzésen kedvezett, ennek ellenére a meleg-vizű hajdúnánási tó kiválóan alkalmas volt a kora tavaszi edzőtáborozáshoz, mivel azt a helyi gyógyfürdő fölösleges vize táplálja. Az felkészülésben ezen a hétvégén az U21-es, és a felnőtt kajakpóló válogatott tagokkal is büszkélkedő AVSE játékosai és a nagymarosiak vettek részt.

A hajdúnánási kajakos gyerekek először meghökkenve nézték milyen mutatványokra képesek ezek a rövid és mozgékony hajók, majd ki is próbálhatták őket. Mi több, az utazó edző program jóvoltából rövid szabályismertetés után máris meccset játszottak egymás ellen, amit nagyon élveztek.

Szabóné Varga Évának, a Hajdúnánási DDSE elnökének köszönhetően idén szeptembertől a helyi tantervbe került a kajak-kenu, mint tantárgy, az általános iskola harmadik osztályától. Varga Lajos és Bardóczi Krisztián edzők elképzelése szerint kajakpólóval kezdik az oktatást ezeknél a gyerekeknél, ezért is szerették volna kihasználni az MKKSZ utazó-edző programját.

„Ez egy remek játék, a gyerekek észre sem veszik, és megtanulnak fordulni, hátramenni, irányítani a hajót, beszedni és stabilnak maradni akár egy labda dobása közben is.”- tették hozzá mindketten.

(Forrás: kajakkenusport.hu)