Döntős a magyar férfi válogatott (VIDEÓ, FÉNYKÉPALBUM)

Nagy Viktor Rióban szeretné egyik álmát valóra váltani

2016. 05. 09.
Megosztás

Nagy Viktor álma, hogy Európa-, világ- és olimpiai bajnok lehessen. Ebből egy már megvalósult, Rióban szeretné a következőt valóra váltani. Tóth Krisztián fényesen hangol az olimpiára, a közelmúltban megnyert Európa-bajnoki ezüstérem nagy lendületet ad neki augusztusig. Deák-Bárdos Mihály sosem szakadt el a birkózástól, tudat alatt mindig is készült a folytatásra. A COOP idén is útjára indította a „Küldjünk egy nagy hajrát Rióba” rendezvénysorozatát. Jó volna, ha minél többen írnánk üzenetet sportolóinknak.

Minderről bővebben az M4 Sport Út Rióba című magazinműsorában láthatnak május 9-én 15:28-tól.

A magyar férfi vízilabda-válogatott a trieszti kvalifikációs tornán megszerezte a riói kvótát, ebben pedig ismét hatalmas szerepe volt a csapat kapusának, Nagy Viktornak. Viktor a kezdet kezdetén, még anno a BVSC-ben véletlenül került a kapuba, de aztán örökre ott maradt. Saját bevallása szerint mezőnyjátosként soha nem lett volna olyan sikeres a pályafutása, mint amilyen kapusként. Ezt annak is köszönheti, hogy rendszeresen több korosztályban is védett, és a felnőttek között is hamar mélyvízbe dobták. Így rendkívül gyorsan fejlődött és szerzett rutint. 2008-ban bár már a válogatott tagja volt, kimaradt a Pekingben címvédő csapatból. 2012-ben stabil tagként vett részt Londonban, de az 5. helynél jobb eredményért utazott. Az ott elmaradt sikert nagyon szeretné Rióban feledtetni. Amióta vízilabdázik, az a vágya, hogy olimpiai-, világ- és Európa-bajnok legyen. Ebből egyet már megszerzett - a világbajnoki cím már megvan -, a másik kettőért pedig mindent megtesz.

Tóth Krisztián Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Kazanban! A döntőben pedig vezetett, ám a judóban elég egy kis kihagyás, máris megfordul a mérkőzés. Pont úgy, ahogyan Krisztiánnal is történt. Mindenkinél alacsonyabb, így pedig nem egyszerű megmérkőzni a sokszor másfél fejjel magasabb ellenfelek ellen. Volt már világranglista-vezető, és még csak 22 éves. Élete első olimpiájára készül. A tét nagy, de a nyomást igyekszik levenni magáról. Rióra is nagy álmokat szövöget.

Deák-Bárdos Mihály valódi veteránnak számít a 130 kilós kötöttfogású birkózók között. Az ötszörös vb-ezüstérmes és Európa-bajnok, 2013 óta nem indult világversenyen, de Lám Bálint sérülése miatt mégis bevetették. Az elmúlt években sem hagyta el magát: tarja a súlyát és folyamatosan jár edzésekre. A Bundesligában is szőnyegre áll időről időre, ezért a szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a tatai edzőtáborban "leporolják az öreget". Azóta azonban tudjuk, Rióra nem szerzett kvótát...

A COOP idén is útjára indította a „Küldjünk egy nagy hajrát Rióba” rendezvénysorozatát. Jó volna, ha minél többen írnánk üzenetet sportolóinknak.

(utrioba.hu, fotó: MOB/Kovács Anikó)