Nanjing készen áll az ifi olimpiára

Nanjing készen áll az ifi olimpiára

2014. 07. 17.
Megosztás

Az augusztusi ifjúsági olimpia sportigazgatója, Christophe Dubi elmondása szerint minden a tervek szerint halad az előkészületekkel Nanjingban.

„A múlt héten itt járt Gilbert Felli (a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója – a szerk.), és nagyon elégedett volt azzal, amit látott, különösen a létesítményekkel, amelyek időben elkészültek” – nyilatkozta a sportvezető.

„Még közel egy hónap van az olimpiáig, de szinte mindennel elkészültünk, már csak az utolsó simítások vannak hátra. Nagyon bízunk benne, hogy emlékezetes viadalt tudunk rendezni.”

A szingapúri és az innsbrucki játékokhoz hasonlóan ezúttal is szerveznek kulturális és oktatási programokat a rendezők.

„A cél az, hogy a fiatal sportolók minél jobban megismerjék az Olimpiai Mozgalmat, illetve áthassa őket az olimpia szelleme. Erre is szükség van ahhoz, hogy ne csak jobb sportolók, hanem jobb emberek is váljanak belőlük.”

A helyszínen emellett olyan sportágakat is lehet űzni, amelyekben nem osztanak érmet Nanjingban, a közönség azonban megszeretheti őket.

„Nagyon izgalmas programokkal készülünk, néhány sportág, így a sportmászás vagy a vusu bizonyíthatja, hogy értékes része az Olimpiai Mozgalomnak.”

A második ifi olimpián mintegy 3500, 15 és 18 év közötti sportoló vesz részt augusztus 16-a és 28-a között, a 204 olimpiai bizottság versenyzői 28 sportágban mérik össze az erejüket.