Amit a 2014-es ifjúsági olimpiai játékokról tudni érdemes

Nanking tényleg zöld olimpiát akar

2014. 05. 21.
Megosztás

Nanking komoly lépést tett afelé, hogy ígéretéhez híven valóban zöld legyen az ifjúsági olimpiai játékok augusztusban.

A szervezőbizottság háromszáz környezetkímélő járművet kapott szponzorától, a SAIC Motortól, amelyekkel az esemény alatt szállítják majd a versenyzőket, illetve más résztvevőket a helyszínek között.

A cég Kína legnagyobb autógyártója, és hatalmas összegeket áldoz arra, hogy minél környezetkímélőbb járműveket fejlesszen ki, lépést tartva a legkorszerűbb technológiákkal.

„A környezetünket megóvó újítások tökéletes összhangban vannak az olimpiai eszmékkel, és hozzájárulnak ahhoz, hogy Nanking zöld város legyen, és ne csak a szavak, hanem a tettek szintjén” – nyilatkozta Ji-an Liu, a szervezőbizottság igazgatóhelyettese.

A járművek nem csak a seregszemle ideje alatt állnak a város rendelkezésére, azt követően ugyanis kivétel nélkül bevonják azokat a helyi tömegközlekedésbe.

A szervezők továbbá arra biztatják a nézőket, hogy lehetőség szerint tömegközlekedéssel, főként metróval közlekedjenek a helyszínek között, ezzel is megóvva környezetünket.

Az ifi olimpiát augusztus 16-28. között rendezik Nankingban, a magyar versenyzők létszáma várhatóan 44-46 körül alakul.