Nankingról, Bakuról, Életút programról is tárgyalt a MOB Sportolói Bizottsága

Nankingról, Bakuról, Életút programról is tárgyalt a MOB Sportolói Bizottsága

2014. 05. 08.
Megosztás

Dr. Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszó vezetésével ülést tartott a szervezet székházában a MOB Sportolói Bizottsága. A MOB elnökségi tagjának, a hazai úszószövetség főtitkárának irányítása mellett több, sportolókat érintő aktualitás is napirendre került.

"A megbeszélésen felvetettük, hogy nemzetközi szervezet sportolói bizottságának mindenkori tagja automatikusan legyen tagja a magyar szervezetnek is. Erről hamarosan előterjesztést küldünk a MOB elnökségének, bízunk benne, hogy a következő ülésükön erről kedvező döntés születik" - kezdte a mob-hu-nak adott tájékoztatásában dr. Szabó Tünde. Mint ismeretes, a közelmúltban Gyurta Dánielt beválasztották az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) Sportolói Bizottságába, így olimpiai és világbajnok úszónk lehetne tagja a hazai társszervezetnek. "Az ülésünk után felhívtam az éppen edzőtáborozó Danit, aki örömmel vállalná a magyar tagságot is" - mondta az úszófőtitkári tisztet is betöltő bizottságvezető.

"Tárgyaltunk annak lehetőségéről is, hogy a kiskorú sportolók védelmében miként lehetne bevezetni a külföldi világversenyekre, edzőtáborokra hatályos szülői jognyilatkozatot, melyeket az olimpiai eseményeknél a MOB is alkalmaz. Így a szülők aláírásukkal hatalmaznák fel az edzőt, orvost, vagy csapatvezetőt a gyermekük külföldi képviseletére. Áttekintettük azt is, hogy a Polgári Törvénykönyv módosításai milyen változásokat hoznak az egyesületek életében, azok milyen új felelősségeket jelentenek a sportvezetők számára. Megfogalmaztuk azt is, hogy a sportágfejlesztési programok vonatkozásában hangsúlyosan oda kell figyelni az egészen kicsi, sportoló gyermekek egészségügyi állapotára. Témáink között szerepelt a kettős életpályamodell, a MOB sportolókat segítő Életút programja, megerősítettük, milyen nagy lehetőséget jelent a felsőoktatási intézmények kínálta jövőkép."

"A MOB a Magyar Antidopping Csoporttal, a Magyar Sporttudományi Társasággal és a Magyar Sportjogász Társasággal május 27-én konferenciát és továbbképzést rendez a TF-en a doppingellenes szabályozás aktuális kérdéseiről. Megállapodtunk, hogy az esemény propagálásában részt veszünk, ezzel is felhívva a figyelmet sportolóink körében a doppingmentes felkészülésre, versenyzésre."

"Áttekintettük a következő nagy eseményeket, a nankingi ifjúsági olimpiát és a jövő évi bakui Európa Játékokat. Elhelyeztük az eseményeket a MOB tevékenységében, és rávilágítottunk az utánpótlás-nevelés fontosságára, amit a MOB is kiemelt területként kezel."

"Utolsó napirendként az akadémiai rendszert, azok létesítésének lehetőségét elemeztük. Dávid Kornél külföldi ösztöndíj-programokról tartott rövid tájékoztatást, majd azt taglaltuk, a nemzetközi mintákat hogyan lehet a magyarországi viszonyok között adaptálni" - foglalta össze az ülésen történteket dr. Szabó Tünde.

A MOB Sportolói Bizottságának tagjai: dr. Szabó Tünde, Dávid Kornél, Igaly Diána, Kanyó Dénes, Kállai Ildikó, Martinek János, dr. Mincza Ildikó, dr. Molnár Tamás, Pásztori Dóra, Storcz Botond, Sinkó Andrea, Vörös Zsuzsa és Zsivótzky Attila.

A fotón balról Szabó Tünde, Martinek János, Molnár Tamás (álló sor) Sinkó Andrea, Pásztori Dóra és Dávid Kornél (ülnek).

(MOB/Vasvári Ferenc)