Egy férfi kosárcsapat az EK-ban, négy az Eurochallenge-ben

NB I: a Győr negyven ponttal nyert Zalaegerszegen, a Szolnok megvált amerikai légiósától

2014. 01. 13.
Megosztás

A Győr 40 pontos győzelmet aratott Zalaegerszegen a női kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

Az első negyed sok hibával tarkított játékot hozott, de kihasználtuk erőfölényüket. Hazai oldalon egy sajnálatos sérülés is történt, ugyanis Török Szilvia a lábához kapott, ölben kellett levinni a pályáról. A két csapat közötti különbség fokozatosan nőtt: mi keményen letámadtunk, így nem sok lehetőségük nyílt helyzetbe kerülni a zalaiaknak. Vagy ha igen, sorra maradtak ki a helyzetek, így csapatunk a 13. percben már 20 ponttal vezetett (11-31). Az első félidő már előrevetítette a végkifejletet. Az meg pláne, hogy a ZTE, bár kemény védekezést kapott, de még akkor is hibázott, amikor nem kényszerítette erre az ellenfél (23. p: 20-47). A másik oldalon Ivanovic úgy dobta a triplákat, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna: remek napot fogott ki légiósunk. Mellette még Tinkle volt az, akit gyakorlatilag nem tudtak semlegesíteni a zalaiak. A ZTE ezen az estén nem tudta megnehezíteni a dolgunkat.

Bencze Tamás:
- Agresszív védekezésünkkel nem tudott mit kezdeni a ZTE. Bár erősebb keretünk van, mai érdemeinkből mindez semmit nem von le.


NŐI KOSÁRLABDA NB I

ZTE NKK–HAT-AGRO UNI Győr 41–81 (9–21, 10–21, 4–22, 18–17), Zalaegerszeg, 100 néző. Vezette: Farkas G., Gelencsér, Praksch
ZTE: Fuisz 4/3, Török Sz. 1, Varga Zs. 4, Czukor 4, Horváth Zs. 2. Csere: Fritz 9, Mányoki, Knezevics 4, Vágvölgyi 10
GYŐR: Kosch, Semsei 8/6, IVANOVICS 19/15, Laklóth 8. TINKLE 18/3. Csere: CZIRJÁK 15/6, Fejes 2, Diamant 8, Mansaré M. 1, Pénze, Lengyel 2
MESTERMÉRLEG
Gáll Tamás: – Katasztrofális teljesítményt nyújtottunk az egész mérkőzésen. A találkozó előtt a bátorság jelszót választottuk, mindenki láthatja, ebből mennyi valósult meg.
Bencze Tamás: – Agresszív védekezésünkkel nem tudott a Zalaegerszeg mit kezdeni. Nem von le a dicsőségből, hogy erősebb a keretünk, elsősorban jó ritmusú védekezésünk alapozta meg támadásainkat. Gratulálok a lányaimnak, sok sikert kívánok a ZTE-nek!

A tabella: 1. Atomerőmű KSC Szekszárd 6/4 16, 2. ZTE NKK 5/5 15, 3. MTK-Budapest 5/5 15, 4. MKB Euroleasing Vasas 2/9 13, 5. UNI Győr 5/ – 10

Férfi NB I: a Szolnok elköszönt az amerikai légióstól

A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatának tájékoztatása szerint a klub elköszönt amerikai légiósától, Chris Olivertől.
„A Szolnoki Olaj KK a mai napon kezdeményezte az amerikai Chris Oliver szerződésének felbontását, így a játékos már nem tart a csapattal a Reggio Emilia-i EuroChallenge-mérkőzésre sem, amelyre egyébként is csak három légiósát nevezheti az együttes” – áll a Szolnok közleményében.

(Forrás: NSO, gyorikosar.hu)