Négy díjat kaptak a magyarok a nemzetközi fair play-gálán

Négy díjat kaptak a magyarok a nemzetközi fair play-gálán

2022. 06. 23.
Megosztás


Négy díjat kaptak a magyarok a Nemzetközi Fair Play Bizottság budapesti gáláján.

A Budai Várban megtartott ünnepi eseményen Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) elnöke bevezetőjében emlékeztetett rá, hogy a fair play fogalma már az ókori olimpiákon megjelent. Hozzátette: manapság a társadalmi és etikai változások egyre inkább szükségessé teszik a fair play eszméjének kiterjesztését. A sportvezető hangsúlyozta, a csalás, a hazugság, a korrupció, a sovinizmus, a pénz utáni sóvárság és a politikai karriervágy elterjedésével a fair playnek egyre fontosabb szerep jut. Végül örömének adott hangot, hogy a pandémia miatti kétéves szünet után, egy összevont gálán ismét díjazhatták a sportszerűség legjobbjait. Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke szintén köszöntötte a vendégeket, kiemelve a Kamuti Jenő által immár 22 éve vezetett szervezet fontosságát a fair play lángjának életben tartásában.

Az eseményen a díjazottakon és a CIFP tisztségviselőin kívül számos külföldi sportvezető jelent meg, így többek között Spyros Capralos, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke, Ng Ser Miang NOB-tag, korábbi szingapúri nagykövet és Daichi Suzuki, a Japán Olimpiai Bizottság és FINA elnökségi tagja is. A FINA Vizes Világbajnokság megnyitójának előestéjén tartott gálán jelen volt és díjat adott át Gyulay Zsolt, a MOB elnöke, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, valamint helyettese Schmidt Gábor, továbbá Wladár Sándor az úszó- és Vári Attila a vízilabda-szövetség elnöke is.

Magyar díjazottak is nemzetközi elismerésben részesültek. A BVSC-Zugló férfi vízilabdacsapata azzal érdemelte ki a nemzetközi Pierre de Coubertin-díjat, hogy 2020 novemberében feltétel nélkül elfogadta a koronavírus által megtizedelt A-Híd VasasPlaket halasztási kérelmét a két csapat élvonalbeli bajnoki mérkőzése kapcsán. A történteknek különösen azért volt nagy értéke, mert abban a szezonban a két együttes egymás közvetlen riválisa volt a bajnokságban. A Ferencváros jégkorong-szakosztálya azért kapta meg nemzetközi Jacques Rogge Fair Play az Ifjúságnak Díjat, mert a szakmai felügyelete alatt működik Magyarország egyetlen sikethoki csapata, amely nemzetközi tornákon is részt vesz. Az úszó Biczó Bence és Márton Richárd – utóbbi nem tudott megjelenni az eseményen – azért részesült a MOB Fair Play Bizottság elismerésében, mert az elmúlt két évben arra tették fel a karrierjüket, hogy Milák Kristóf megfelelően készülhessen fel a tokiói olimpiai játékokra, ahol aztán eddigi pályafutásának csúcspontjaként arany- és ezüstérmet nyert.

A 2019-es év személyesen megjelent díjazottjai
Pierre de Coubertin-díj (fair play cselekedet):
Trófea: Roger Casugay (szörföző)
Diploma: Saeid Mollaei (judós) és David Livramento (kerékpározó)
Jean Borotra-díj (fair play életpálya):
Diploma: Ryszard Stadniuk, a Lengyel Evezős Szövetség korábbi elnöke és Chingiz Huseynzadeh azeri sportvezető
Willi Daume-díj (a fair play eszméjének népszerűsítéséért):
Diploma: Alexander Rubio Alvarez, Ruggero Alcanterini olasz újságíró és Katayoon Ashraf sportvezető
Jacques Rogge Fair Play az Ifjúságnak Díj:
Trófea: Giovanni Borgonovo (evezős)
Diploma: a Ferencváros jégkorong-szakosztálya és Eugenio Dondi (kerékpáros)

A 2020-as év személyesen megjelent díjazottjai
Pierre de Coubertin-díj (fair play cselekedet):
Diploma: David Livramento (kerékpárversenyző) és a BVSC-Zugló férfi vízilabdacsapata
Jean Borotra-díj (fair play életpálya):
Trófea: Prof. Franco Ascani, a Nemzetközi Sportfilm Szövetség elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Kulturális Bizottságának tagja
Diploma: Gianfranco Vitali (olasz sportszervező) és Félix Sienra Castellenos uruguayi veterán sportoló, volt vitorlázó és sportvezető
Willi Daume-díj (a fair play eszméjének népszerűsítéséért):
Diploma: Mario Testi professzor - posztomusz, Francesco Franceschetti professzor, Stefano Bizzozi kosárlabdaedző, a Sports Around the World non-profit szervezet elnöke és a Török Olimpiai Bizottság 1. Fair Play fotópályázata.

A díjátadó gála angol nyelvű brossúrája, benne az összes díjazottal és történeteikkel innen tölthető le.

(MTI, CIFP/Deregán Gábor, fotó: Dino Raimondi, Róth Tamás)