Mizsér Attila a 2024-es budapesti pályázat sportigazgatója

Négy érem három sportágban, csütörtökön

2017. 07. 27.
Megosztás


Csütörtökön négy érmet szereztek sportolóink a győri EYOF 4. versenynapján. A labdasportok és a kajak-kenu résztvevői pihenőnapot kaptak. Így minden versenyt az Olimpiai Parkban rendeztek. Az EYOF csütörtöki napján Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke az atlétika, torna és judo eredményhirdetési ceremónián is részt vett.

Atlétikában a 400m-es síkfutásban Molnár Jankaa korosztályos ranglista második helyén ált legjobb idejével. Igaz, ott volt a mezőnyben a list>avezető cseh riválisa. Az egykörös versenyt egy visszalövés után sikerült elrajtoltatni. A cseh-magyar párharcba a spanyol Hernandez szólt bele. A spanyol végig az élen futott, s az idei korosztályos világbajnok cseh Malikova és a harmadik helyen célba érkező magyar lányt is megelőzte.

Az ötödik helyen végzett az egyéni csúcsot futó 400m gátas Huller Dániel. A dobók becsületét védte meg a súlylökésben negyedik Fekete István, hiszen a diszkoszvető Giczi Eszter 11., a kalapácsvető Doma Benedek 9. lett. A délelőtti selejtezőkben Kárpáti Enikő Kata (magasugrás), Urbán Zita (1500m) és Iván Zsombor (hármasugrás) bejutott a szombati fináléba.

A judoteremben a két érmes, Nerpel Gergely és Tóth Benedek mellett a -57kg súlycsoportban Maróti Alexandra a vigaszágon esett ki.

Kerékpárosaink a mezőnyversenyen jól megállták a helyüket. A lányok közül ketten: Vas Kata Blanka (12) és Bajorfi Eszter (15) az első húszban végzett. A fiúk legjobbja a 26., Sánta Ármin volt.

Teniszben a sorozatos esőszünet miatt sürgeti a szervezőket a mérkőzések lebonyolítása. Ezért a páros találkozók csak két 4-es játszmáig zajlanak. A magyar fiúduó, Fajta Péter, Velcz Zsombor sikerrel vette az izraeliek elleni találkozót és a negyeddöntőben várja ellenfelét. Ugyanakkor az első helyen kiemelt Drahota-Szabó Dalma, Jánosi Luca kettőst egy litván páros búcsúztatta. Mivel korábban Jánosi egyesben is vereséget szenvedett, az első kiemelt dán Tausontól, már csak a fiú páros sikeréért szurkolhatunk.

A tornászok egyéni összetett versenyében a lányoknál Fehér Nóra a 8., Schermann Bianka pedig a 9.pozícióban zárt. Fehér Nórának és Schermann Biankának is sikerült javítani a selejtezőben elért pontszámán, olyannyira, hogy Fehér a 16. helyről feljött a nyolcadikrara, gyakorlatai összesített pontszáma 51.400 lett. Schermann Bianka szintén nagyot lépett előre, hiszen a szerdai 18. pozícióból csak 5 századdal lemaradva csapattársától, 51.350 ponttal a 9. helyen végzett.

A fiúknál Mészáros Krisztofer, a Győri AC versenyzőjeként hazai közönség előtt lépett a szerekhez. A 24-es fináléban egy jó színvonalú, erős mezőny alakult ki, így 73.400 ponttal az előkelő 22. pozícióban zárt.

Az uszodában ezen a napon csupán három számban avattak győztest. 100m mellen Vécsei Réka a második, a mixed 4x100m gyorsváltó Szabados Bence, Mátrai Roland, Fábián Fanni, Nagy Réka összeállításban a negyedik helyen ért a célba.

Pénteken 16:45-kor a lány kosárlabdacsapat a törökök, 17:00-kor a lány kézilabdacsapat a dánok ellen a döntőbe jutásért mérkőzik. További csapataink az 5-8. helyért csatáznak.

A magyar csapat négy nap után második az éremtáblán 7 arany-, 10 ezüst- és 9 bronzérmet szerezve,

Az éremtábla és a pontverseny itt megtekinthető.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)