Négy győzelem az olimpiai kvalifikációs tornára készülő birkózók tatai versenyén

Négy győzelem az olimpiai kvalifikációs tornára készülő birkózók tatai versenyén

2021. 02. 15.
Megosztás


Tatán rendezték a kötöttfogású birkózók rangos nemzetközi tornáját, ahol négy magyar állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A debreceni, 65. Bocskai István ökölvívótornán egy magyar örülhetett a végső diadalnak. Az ausztrál nyílt teniszbajnokságon mindhárom magyar búcsúzott a további küzdelmektől. Február 21-én Rotterdamban készítik el a tokiói olimpia vízilabdatornájának csoportbeosztását. Hétvégi összefoglalónk következik.

Birkózás. Közeledik március 18., az európai olimpiai kvalifikációs birkózótorna időpontja. A Budapesten rendezendő viadalra való felkészülés szellemében rendeztek nemzetközi kötöttfogású versenyt a tatai edzőtáborban. Tizennyolc ország közel százötven versenyzője nevezett a viadalra. Tizenkettő olyan birkózó lépett szőnyegre, aki pályafutása során legalább egyszer állt már felnőtt világbajnoki dobogón.

Magyar szempontból a 97 kg-os súlycsoport küzdelmei voltak a legérdekesebbek: három igazán kiemelkedő sportoló küzdött azért, hogy esélye nyíljon a tokiói olimpiai kvótaszerzésre. Végül 2009 világbajnokát, Kiss Balázst, az U23-as vb-aranyérmes Szilvássy Eriket és a junior Eb-győztes Szőke Alexet egy ágra sorsolták, így egymás ellen kellett küzdeniük a fináléért. Az ifjú Szőke remekelt. A selejtezőben 6–1-re legyőzte a felnőtt Európa-bajnok norvégot, Felix Baldaufot, majd a német junior Eb-aranyérmes Ramsin Azizsiren is túljutott (3-1). Az elődöntőért zajló másik párharcon Kiss hatalmas csatában, később szerzett ponttal 1-1-es sikert ért el Szilvássy ellen (Erik az első körben a már olimpiai kvótás szerb, a kétszeres vb-harmadik Mihail Kadzsaja ellen nyert). Az elődöntőben Szőke végül mérkőzés nélkül győzött Kissel szemben, mivel utóbbi bokasérülés miatt visszalépett a párharctól. Alex a döntőben a felnőtt Eb-ezüstérmes olasszal, Nikoloz Kakhelashvilivel nézett farkasszemet, ám nagy küzdelemben végül alulmaradt. A súlycsoportban ő érte el a legjobb eredményt, ennek alapján a válogatottságról szóló végső döntést a szakmai bizottság hozza meg.

„Szerintem remekül küzdöttem. Amiért jöttem, azt elértem; én zártam a legjobb helyen a magyarok közül. Taktikai csata zajlott Balázs és Erik között, amelyből ezúttal előbbi jött ki jobban. Nagyon szerettem volna vele birkózni, hogy tudjam, hol tartok hozzá képest. Sajnálom, ami történt, remélem, nem komoly a sérülése. Kívánom, hogy mihamarabb felépüljön. Kemény riválisokon vagyok túl, és noha nem állhattam fel a pódium tetejére, elégedett vagyok a történtekkel” – nyilatkozta Alex a helyszínen.

A magyarok további négy súlycsoportban verekedték be magukat a döntőbe, ahol Váncza István (67 kg), Lévai Zoltán (77), Szabó László (82) és Takács István (87) egyaránt a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Emellett termett még négy magyar bronzérem is Torba Erik (63), Fritsch Róbert (72), Lévai Tamás (82) és Varga Ádám (130) révén. A már olimpiai kvótás Lőrincz testvérek, a vb-aranyérmes Tamás és a vb-ezüstérmes Viktor nem indul a tatai erőpróbán – az ő felkészülésük más programot követ. A 71 kilogrammban világbajnok, 67 kilóban olimpiai kvótára vadászó Korpási Bálint pedig sérülés miatt maradt távol.



Ökölvívás. Az amatőr ökölvívók hosszú versenyszünetét a debreceni, 65. Bocskai István-emlékverseny törte meg, ahol a magyar öklözők egy arany-, két ezüst- és hat bronzéremmel zártak.

Az aranyérmet a 63 kg-os Kovács Richárd szerezte meg. Az egyetlen magyar kvótás Gálos Roland (57 kg) a döntőben a francia Samuel Kistohurryval találkozott. Gálos igyekezett rendkívül zártan bokszolni, eleinte valamivel kevesebbet is ütött, mint a jórészt a kesztyűt püfölő francia, végül a pontozók a kiélezett meccsen megosztott pontozással a franciát látták a jobbnak. „Nem vagyok csalódott, hiszen majdnem tizenegy hónap szünet után ezzel az eredménnyel is elégedettnek kell lennem. Készülök Tokióra, a felkészülésembe tökéletesen beleillett a debreceni verseny" - mondta a találkozó után Gálos

A tornán ringbe szállt, az olimpiai kvalifikációban érdekelt ökölvívóink teljesítményét Bertók Róbert szövetségi kapitány értékelte. „A lányok közül az európai olimpiai kvalifikációs tornán még versenyben lévő Pribojszki Kata is bizonyított, szépen bokszolt, láttam a fejlődést a magyar bajnoksághoz képest. Nagy Tímea bronzérmet szerzett, világklasszis ellenféllel szemben próbált harcolni Debrecenben. Fodor Milán a negyeddöntőben jól bokszolt, egyértelmű győzelmet aratott, az elődöntőben is tetszett a teljesítménye. Vannak hibák, amelyeket ki tudunk javítani az év legfontosabb versenye előtt, az ő mentalitása is dicséretes. Fodor Milán legfontosabb mérkőzése az európai olimpiai kvalifikációs tornán jön majd a lengyel Damian Durkacz ellen, amelyet bízom benne, meg tud oldani, és kvótát szerezhet. Kvótásunk, Gálos Roland ezüstérmes lett a Bocskai emlékversenyen, de neki a legfontosabb idei megmérettetés még messze van, még nem volt csúcson Debrecenben. A tokiói olimpiáig még van idő megfelelő formába kerülnie, visszatért a nemzetközi vérkeringésbe, de sokat kell dolgoznunk a csúcsforma eléréséig."

A jövőt senki sem sejti, két hónap múlva elvben folytatják az olimpiai selejtezőt – hogy hol, egyelőre rejtély. Így aztán az elkövetkező hónapokban a magyar boksz története sem feltétlenül a szorítóban íródik majd tovább.

A 65. Bocskai István-emlékverseny magyar érmesei:

Férfiak
52 kg: 3. Virbán Martin és Csóka Nándor
57 kg: 2. Gálos Roland
63 kg: 1. Kovács Richárd, ...3. Fodor Milán

Nők
57 kg: 2. Szűcs Szabina
60 kg: 3. Pribojszki Kata
69 kg: 3. Hámori Luca
75 kg: 3. Nagy Tímea


Fotó: William West/ AFP

Tenisz. Az Austral Open nyílt teniszbajnokság még javában tart, de a versenyen indult három magyar már befejezte szereplését. A legtovább Fucsovics Márton menetelt, aki a legjobb 16 közé folytatott találkozón 3 óra 13 perc alatt szenvedett vereséget a kanadai Milos Raonictől 7:6, 5:7, 6:2,6:2 arányban. Talán nem is ezt a mérkőzést, hanem a háromszoros Grand Slam-győztes svájci Stan Wawrinka elleni találkozóját kell kiemelni a 64 között. Marci ötszettes mérkőzésen négy óra alatt, tie-breakben győzte le svájci riválisát 7:5, 6:1, 4:6, 2:6, 7:6 (11–9) arányban.

Babos Tímeát a 64 között az orosz Anasztaszija Potapova állította meg a menetelésben. Kettőjük találkozója 1 óra 18 percig tartott; Anasztaszija Potapova (orosz)-Babos Tímea 6-2, 6-4. Balázs Attila az első fordulójában 2 óra 38 perc alatt kikapott a spanyol Roberto Carballéstől. A Fucsovics, Balázs duó visszalépett a versenytől.


Fotó: fina.org

Vízilabda. Vasárnap kezdődött el a férfi vízilabdázók olimpiai kvalifikációs tornája Rotterdamban. A két csoport selejtezői után kieséses formában folytatódó csatározások első három helyezettje szerzi meg az olimpiai indulási jogot az olimpiára.

A selejtezőcsoportok:

A-csoport: Görögország, Montenegró, Brazília, Grúzia, Kanada (Törökország visszalépett)
B-csoport: Horvátország, Románia, Németország, Oroszország, Hollandia, Franciaország

A torna eredményeit itt lehet nyomon követni.

A tervek szerint a torna zárónapján, február 21-én sorsolják ki az olimpiai torna férfi és női ötkarikás csoport­beosztást. Az olimpiai tornára már korábban mindkét magyar válogatott megszerezte az indulás jogát.

Az olimpiai kiemelések

Férfiak.
1. kalap: Olaszország, Spanyolország
2. kalap: Szerbia, Magyarország
3. kalap: Egyesült Államok, Ausztrália
4. kalap: Dél-Afrikai Köztársaság, Kazahsztán
5. kalap: a selejtező 1. és 2. helyezettje
6. kalap: a selejtező 3. helyezettje, Japán

Nők.
1. kalap: Egyesült Államok, Spanyolország
2. kalap: Oroszország, Ausztrália
3. kalap: Magyarország, Hollandia
4. kalap: Kanada, Kína
5. kalap: Dél-Afrikai Köztáraság, Japán

Még kérdéses a dél-afrikaiak részvétele az olimpián. Ha az afrikai ország visszalép az olimpiai indulástól, a nőknél a selejtezőtorna harmadik Görögország, a férfiaknál a kvalifikációs torna 4. helyezett gárdája indulhat az olimpián.

(MOB-összeállítás; nyitókép: MBSZ/Feledi László)