Négy magyar érem a belgrádi Ek-ról

Négy magyar érem a belgrádi Ek-ról

2013. 09. 29.
Megosztás

Balogh Daniella ezüst-, Hagyó Gábor (jobbról a harmadik a képen), Kiss Norbert és Kersics Dávid pedig bronzérmet szerzett Belgrádban, ahol huszonegy ország kétszázöt judósa lépett tatamira a felnőtt Európa-kupa viadalon.

A miénk volt a házigazda szerb csapat mögött a második legnépesebb küldöttség, összesen tizennyolcan képviselték a magyar színeket Belgrádban. Közükük a 66 kilogrammos Hagyó Gábor (Honvéd-Kipex) a néhány hete Pozsonyban megszerzett Ek-arany után ezúttal a bronzig jutott, első meccsét ugyanis elveszítette lengyel ellenfelével szemben. Szerencsére ez már a legjobb nyolc között történt, így volt lehetőség javítani, s Hagyó Gábor élt is ezzel a lehetőséggel, három ippongyőzelmet aratva szerezte meg a harmadik helye. Tavaly Belgrádban ezüstérmes volt, vagyis most már mindhárom éremből van neki az Európa-kupa sorozatban.

Kiss Norbert (balról a harmadik) első nagy sikere a felnőtt nemzetközi mezőnyben

A 73 kilogrammos Kiss Norbert először állhatott fel a dobogóra ebben a sorozatban, méghozzá igen dicséretes szereplés jutalmaként. Az Atomerőmű SE huszonegy éves reménysége osztrák és román ellenfelét egyaránt ipponnal győzte le az első két fordulóban, aztán a négy közé jutásért alul maradt kanadai riválisával szemben. Ezután a szlovákiai Gazsót, a román Nicolaescut és az erdélyi Szőcs Elemért is sikerült legyőznie, így átvehette jól megérdemelt bronzérmét.

Kersics Dávid (jobbról) is bronzérmet szerzett Belgrádban

A 90 kilogrammos Kersics Dávid a juniorok között már nyert Ek-érmet, a Pécsi VSK huszonhárom éves judósa most a felnőttek között is nyert egy bronzot. Két ippongyőzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé, majd jobb intésaránnyal a negyeddöntőt is megnyerte. Az elődöntőben a brit Horleytől intéssekkel kapott ki, ám a bronzmeccsen fordítani tudott a cseh Knapek ellen, így ő is a dobogó harmadik fokára állhatott.

Balogh Daniella (balról) ezüstéremmel zárt Belgrádban

Az 52 kilogrammos Balogh Daniella (Mohácsi TE) az osztrák Dengg és a brit Clark legyőzésével jutott be a döntőbe, ahol a német Coban már kifogott rajta, így pályafutásának első felnőtt Európa-kupa érmének színe ezüst lett.

A magyar válogatott a négy érem mellett további két ötödik (Kaszás András, 100 kg, Honvéd-Kipex és Keller Bettina, 48, Pécsi KSE), egy hetedik (Stadler Ádám, 73, Honvéd-Kipex) és négy kilencedik (Petka Roland, 60, Honvéd-Kipex; Kárpáti Gábor, 73, Atomerőmű SE; Skapinyecz Dávid, 81, DRSE és Ohát Zalán, 90, Atomerőmű SE) ért el. Magyarország az éremtáblázat tizenegyedik helyén végzett, első lett Szlovénia (3, 1, 1), második Franciaország (3, 0, 2), Harmadik pedig Bosznia-Hercegovina (2, 2, 0).

(Forrás: judoinfo.hu)