Négy nemzetközi győzelem a hétvége magyar mérlege

Négy nemzetközi győzelem a hétvége magyar mérlege

2018. 06. 25.
Megosztás


A hétvégén hazánkban több rangos sporteseményt is rendeztek. A magyar sportolók határainkon kívül is helyt álltak, a felnőttek és az utánpótlás-korosztály egyaránt.

Birkózás. Az októberi birkózó világbajnokság előtt Győrben, a 2017-es EYOF helyszínén 12 ország 110 versenyzője küzdött értékes világkupapontokért a kötöttfogású Magyar Nagydíj, Polyák Imre-emlékversenyen. Korpási Bálint (72kg), Kiss Balázs (97kg) és Lörincz Viktor (87kg) megnyerte súlycsoportját. Ezen kívül a hazai karfiolfülüek 2 ezüst- és 7 bronzérmet gyűjtöttek a szőnyegen.

A viadal résztvevőit Kulcsár Krisztián is köszöntötte június 23-án, az Olimpia Napján. A MOB elnöke a Magyar Birkózó Szövetség elismerő diplomáját vette át Bacsa Pétertől, a hazai szövetség alelnökétől.

A nőknél a China Openen, a Pekingtől mintegy 400 kilométerre fekvőTajjüan városában három honfitársunk vett részt egy helyi edzőtábor lezárásaként, s ketten a dobogóra is állhattak: az Eb-3. Galambos Ramóna (55 kg), valamint az Eb-2., kétszeres U23-as Európa-bajnok Németh Zsanett (76) egyaránt bronzérmes lett - az eredmények világranglistás pontokat érnek.



Vízilabda. Vízilabdában nyolc nemzet részvételével a Duna Arénában a Világliga-szuperdöntőben a magyar válogatott 9:9-es döntetlent ért el Montenegró válogatottjával. A tornagyőzelmet ötméteresekkel döntötték el, amelyben utóbbi válogatott jeleskedett, így a Märcz Tamás irányította gárda a dobogó második fokára állhatott fel. A torna különdíjai közül kettőt is magyar vízilabdázó kapott: Nagy Viktort a legjobb kapusnak, Vámos Mártont pedig a legértékesebb játékosnak (MVP) választották meg. Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián is, aki különdíjat adott át. A MOB elnöke a győri birkózóversenyről érkezett az Arénába, ahol olimpikonok, bajnokok társaságában nézte a viadalt.

Öttusa. Asztanában találkoztak az idény legjobb öttusázói a világkupa-fináléban. A vk-döntő mezőnyébe az egyes állomásokon, Kairóban, Los Angeles-ben, Kecskeméten és a Szófiában elért eredmények alapján lehetett bekerülni. Szombaton a női versenyben Kovács Sarolta ezüstérmet nyert. Vasárnap a fiatal Regős Gergely elsősorban a hibátlan lovaglásának és a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futásban elért második legjobb eredményével a 9. helyen zárta a versenyt.

Judo. Huszonöt ország 314 judósa lépett tatamira a celjei Európa-kupa-versenyen, ahol Magyarország válogatott judósai az éremtáblázat nyolcadik helyén végeztek 1 ezüst- és 2 bronzérmet begyűjtve. Különösen értékes a már a felnőttek ajtaján dörömbölő tizenhét esztendős Tóth Benedek ezüstérmes teljesítménye. Két bronzérem született a szerb fővárosban megrendezett felnőtt Európa-kupa viadalon, amely egyben válogató volt a novemberi U23-as Európa-bajnokságra.

Tenisz. Babos Tímea és Kristina Mladenovic nyerte meg a birminghami füves pályás női tenisztorna párosversenyét. Az első helyen kiemelt magyar, francia duó szetthátrányból fordítva verte meg a döntőben az Elise Mertens, Demi Schuurs belga, holland kettőst. Babos Timea párosban a 29. WTA-tornadöntőjét játszotta, és a 18. tornagyőzelmét aratta. Ötödször diadalmaskodott Mladenovic oldalán. „Természetesen örülök az újabb tornagyőzelemnek, nehéz meccsen vagyunk túl! Nem volt egyszerű, végig kiélezett volt. Talán nem játszottuk a legjobb teniszünket, de mi voltunk a jobbak a legfontosabb pillanatokban. Boldog vagyok az újabb címmel! Nagyon fontos lépés volt ez Wimbledon előtt. Várom a következő heteket!” – nyilatkozta Babos a babostimea.hu-nak.

Torna. Fantasztikus eredménnyel zárult Bakuban az ifjúsági olimpia kvótaszerző versenye, ugyanis mind a négy magyar tornász, Bácskay Csenge, Schermann Bianka, Balázs Krisztián és Mészáros Krisztofer is kvótaszerző helyen végzett az októberi Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára, így megvan a lehetséges egy férfi és egy női kvóta, ráadásul Balázs Krisztián bronzérmes lett egyéni összetettben.

Evezés. A linzi evezős vk-futamra 31 ország 674 sportolója nevezett, a magyarok nyolc számban indultak. A vasárnapi A-döntőkben a Juhász Adrián, Simon Béla világbajnok páros alkotta normálsúlyú kettes 6:44.150 perc alatt ért célba, ami a hatodik helyhez volt elég. Szombaton a Csiszár Péter, Fiala Balázs, Forrai Dávid és Tamás Bence könnyűsúlyú négypár egység 6:10.300 perces eredménnyel zárt az A-döntő hatodik helyén.

(MOB)