Négy olimpia közvetítési jogát is elnyerte az Eurosport

Négy olimpia közvetítési jogát is elnyerte az Eurosport

2015. 06. 29.
Megosztás

Az Eurosport anyavállalata, a Discovery Communications nyerte el a 2018 és 2024 között sorra kerülő olimpiák európai televíziós és multiplatform közvetítési jogát. A társaság 1,3 milliárd eurót fizet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).

„Jelentős megállapodást kötött a Discovery és a NOB. Az így keletkezett bevételt a NOB újra fogja osztani az olimpiai mozgalomban annak érdekében, hogy a sport tovább fejlődhessen szerte a világban” – fogalmazott Thomas Bach, a nemzetközi bizottság elnöke.

Timo Lumme, a NOB televíziós és marketing bizottságának vezetője elárulta, több mint tíz jelentkező közül választották ki a Discoveryt, hozzátéve: „Ez az első alkalom, hogy egyetlen médiavállalatnak adtuk a jogokat, ez a cég fogja közvetíteni a játékokat minden platformon" – fogalmazott.

David Zaslav, a Discovery Communications elnök-vezérigazgatója azt mondta, a vállalat a jogok egy részét továbbértékesíti a nemzeti tévétársaságoknak, hogy minél nagyobb legyen a játékok elérhetősége. A Discovery ígéretet tett a NOB-nak, hogy az ötkarikás események egy bizonyos része ingyenesen lesz elérhető a televízióban.

A mostani megállapodás része a 2018-as pjongcsangi téli olimpia, a 2020-as tokiói nyári játékok, továbbá az egyelőre még helyszín nélküli 2022-es és 2024-es ötkarikás esemény. A 2022-es eseménynek Peking vagy Pjongcsang lesz a házigazdája, míg a 2024-esre Budapest is bejelentkezett.

A jogok érvényesek a szabadon fogható televíziós csatornákra, az előfizetéses/pay-TV televíziókra, az internetre és mobiltelefonokra minden nyelvre Európa több mint 50 országában.

A Discovery a jogokat Oroszországon kívül Európa egész területére megszerezte, Franciaországban és Nagy-Britanniában már korábban értékesítették a jogokat 2018-ra és 2020-ra.

(MOB)