Cél a maximális kvótaszám

Négyen pályáznak Storcz Botond helyére, az olimpiai bajnok nem kandidál

2016. 12. 12.
Megosztás


A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége november végén pályázatot írt ki a szakmai igazgatói, valamint a szövetségi kapitányi posztokra. A pályázati határidő december 12-én zárult, az alábbi pozíciókra a következő személyek nyújtották be jelentkezésüket. A felnőtt válogatott szövetségi kapitányi posztjára négyen, szakmai igazgatónak 9-en, utánpótlás-kapitányak ketten pályáztak, a paraszakág élére egy kandidálás érkezett. A pályázatokról előre láthatóan jövő hétfőn a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége dönt.

A felnőttválogatott élére a háromszoros olimpiai bajnok, a feladatkört 2008 decembere óta ellátó Storcz Botond nem adott be újabb pályázatot.

A pályázatot benyújtó szakemberek nevét a hazai szövetség a honlapján tette közzé.

Szakmai igazgató (korábban Csabai Edvin): Doma Gergő, Ifj. Foltán László, Kubina Ádám, Parti Zoltán, Rajna András, Szabó András, Szabó Attila, Szekszárdi Ferenc és Vaskuti István.

Felnőtt szövetségi kapitány (korábbi szövetségi edző Storcz Botond): Hüttner Csaba, Simon Miklós, Szabó Attila, Vaskuti István.

Utánpótlás szövetségi kapitány (korábban Hüttner Csaba): Hüttner Csaba, Szabó András.

Parakenu szövetségi kapitány (korábban Weisz Róbert): Weisz Róbert.

Mint ismeretes, a hazai szövetség pénteki közgyűlésén Schmidt Gábort választották a sportág elnökévé, aki erős szakmai csapatot ígért.

(MKKSZ-MOB)