Nem ártatlan, mégis felmentette a CAS az olimpiai bajnok sífutót

Nem ártatlan, mégis felmentette a CAS az olimpiai bajnok sífutót

2013. 03. 27.
Megosztás

Az észt sífutó 2011-ben fennakadt egy doppingteszten, de a vizsgálatnál a nemzetközi szövetség eljárási hibákat követett el.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem tartja ártatlannak a kétszeres olimpiai bajnok sífutót, Andrus Veerpalut, mégis elfogadta fellebbezését doppingolás miatt kapott hároméves eltiltása ellen.

A 42 éves sportoló 2011 januárjában akadt fent egy doppingvizsgálaton, miután a tesztelés során növekedési hormonra bukkantak mintájában. Veerpalu ezt követően bejelentette visszavonulását, a nemzetközi szövetség (FIS) pedig 2011 augusztusában három évre eltiltotta, ám ő a CAS-nál fellebbezett.

A sportdöntőbíróság kedden elfogadta a versenyző keresetét, mert az FIS olyan eljárási hibákat követett el, melyek adott esetben akár pozitív tesztet is eredményezhetnek. Ugyanakkor a CAS jelezte, az ügy tanulmányozása során nagyon sok jel mutatott arra, hogy Veerpalu növekedési hormont használt, s a tesztek eredményét sem vonják kétségbe.

A 2002-ben és 2006-ban is a 15 km-es klasszikus stílusú számban olimpiai aranyérmes Veerpalu valószínűleg nem tér vissza versenyzőként, ugyanakkor a mostani ítélet azt jelenti, hogy edzőként vagy sportvezetőként dolgozhat a sportágban.

(Forrás: MTI)