Nem jutott az Eb-elődöntőbe a női csapat, a férfiak a feljutásért küzdhetnek

Nem jutott az Eb-elődöntőbe a női csapat, a férfiak a feljutásért küzdhetnek

2013. 10. 06.
Megosztás

Nem jutott be az elődöntőbe, így az 5-8. helyért játszik a magyar női asztalitenisz-válogatott a schwechati Európa-bajnokságon.

Téglás Péter csapata 3-0-s vereséget szenvedett a románoktól.

Az Eb-bronzérmes magyar együttesnek kiemeltként az első napon nem kellett játszani, így az egyenes kieséses rendszerű lebonyolításban azonnal az elődöntőbe jutásért lépett asztalhoz, ami hátrányt jelentett a pénteken már bemutatkozott románokkal szemben.

Ráadásul a kiemelés ellenére - amint azt Téglás Péter is jelezte - a román csapat számított esélyesnek, hiszen két játékosa is az első 15 között áll az európai ranglistán: Elizabeta Samara (4.) és Daniel Dodean (13.). A magyarok közül pedig Póta Georginát jegyzik a legelőkelőbben (16.).

Az első meccsen Lovas Petra a Multiversum foghíjas lelátóin helyet foglaló maroknyi magyar szurkoló bíztatása közepette kétszer is 5-8-ról fordítva megnyerte az első két szettet, de aztán Dodean magára talált.

Az Eb előtt bokasérüléssel bajlódó Póta nem tudta igazán megnehezíteni a sokkal dinamikusabb, balkezes Samara dolgát, s csak egy szettet tudott nyerni.

Hasonlóan járt Pergel Szandra, akinek ellenfele, Szőcs Bernadett sokkal aggreszívabban játszott, s a szoros szettekből mindig ő jött ki győztesen.

Téglás Péter, a magyar női együttes szövetségi kapitánya, akinek vezetésével, eddig 12 Eb-érmet nyertek a nők, az MTI-nek elmondta, tudta, hogy nehéz meccs lesz, s a jobb csapat nyert.

„Nyilván más a helyzet, ha Petra nyer az első meccsen. Gina megverte Samarát legutóbb az vb-n, de sérülése után ez volt az első mérkőzése, s ez látszott rajta. A harmadik találkozón pedig nyerni kellett volna, hogy egyáltalán legyen esélyünk” - nyilatkozott Téglás.

A női csapat vasárnap 14 órakor lép asztalhoz az 5-8. helyért, s ellenfele az oroszoktól 3-1-es vereséget szenvedett lengyelek lesznek. A 2009-ben Eb-ezüstérmes lengyeleknél meglepetésre két meccset vesztett a paralimpiai bajnok Natalia Partyka.

A magyar férfi asztalitenisz-válogatott több mint háromórás mérkőzésen nyert Ukrajna ellen, így a kapitányként ezen az Eb-n debütáló Pázsy Ferenc csapata vasárnap Romániával találkozik az élvonalba jutásért.

Az ukránok már „bemelegítve” állhattak asztalhoz, mivel pénteken legyőzték Bulgáriát, míg a mieinknek ez volt az első meccsük. A kezdés nem sikerült jól, Pattantyús hiába nyerte meg a „maratoni” első szettet, többre nem tellett erejéből. Jakab viszont mindössze 19 perc alatt intézte el ellenfelét. Kosiba 0:2-ről egyenlített, de végül mégis elvesztette találkozóját.
Pattantyús második mérkőzésén egy rendkívül szoros, csaknem háromnegyed órás összecsapáson meccslabdát hárítva diadalmaskodott.
A döntő találkozón Jakab szintén ötszettes ütközetet vívott, az utolsóban 12:10-re nyert.

A mieink ellenfele vasárnap 16 órakor Románia lesz, amely 3:0-ra megverte Angliát.

Nők, negyeddöntő:

Románia-Magyarország 3-0
Daniela Dodean-Lovas Petra 3-2 (-11, -9, 6, 6, 7), Elizabeta Samara-Póta Georgina 3-1 (8, -7, 7, 7), Szőcs Bernadett-Pergel Szandra 3-0 (9, 7, 9)
Lengyelország-Oroszország 1-3
Fehéroroszország-Csehország 2-3
Námetország-Ausztria 3-0

ASZTALITENISZ EB
FÉRFIAK,
MÁSODIK VONAL (CHALLENGE DIVÍZIÓ), NEGYEDDÖNTŐ

MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 3:2
Pattantyús Ádám–Ivan Katkov 1:3 (16, –12, – 6, –7), Jakab János–Olakszandr Gyigyuh 3:0 (9, 6, 5), Kosiba Dániel–Jevhen Priscsepa 2:3 (–6, –11, 9, 7, –6), Pattantyús–Gyigyuh 3:2 (9, –9, –9, 7, 12), Jakab–Katkov 3:2 (6, –9, –8, 7, 10)

Negyeddöntő:
Portugália-Görögország 1-3
Horvátország-Fehéroroszország 1-3
Németország-Franciaország 3-0
Svédország-Oroszország 0-3

(Forrás: MTI, NSO)