Nem kapnak nyugdíj-kiegészítést a csehszlovák olimpikonok

Nem kapnak nyugdíj-kiegészítést a csehszlovák olimpikonok

2013. 05. 30.
Megosztás

Továbbra sem kapnak nyugdíjkiegészítést Csehországban az alacsony nyugdíjas volt olimpiai érmesek, hiába kezdeményezte ezt az ellenzék.

Az ellenzék által kidolgozott javaslatot a cseh kormány szerdán azzal utasította el, hogy azt nem tartja elfogadhatónak, egyebek között azért sem, mert nem veszi figyelembe a sikeres világbajnoki, illetve paralimpiai sportolókat.

"Nem világos, miért kellene nyugdíj-kiegészítést kapniuk csak az olimpiai érmeseknek, s nem a világbajnoki és más, elsősorban paralimpiai érmeseknek" - olvasható a kormány döntésének indoklásában. A kabinet szerint a javaslat igazságtalan azokkal szemben is, akik más területeken - például a művészet és a tudomány terén - képviselték sikerrel Csehországot, s öregségükre szintén nehéz helyzetbe kerültek.

Csehországban a tavalyi év végén 10 778 korona volt az átlagnyugdíj. A sajtó szerint számos olyan volt élsportoló, volt olimpiai érmes van, akinek nyugdíja nem éri el ezt a szintet.

Hasonló javaslat első ízben 2007-ben került a cseh kormány elé, de akkor is elutasították. Az akkori javaslat a nyugdíjas sportolók mellett a még azokra az aktív olimpiai érmesekre is vonatkozott volna, akik a nem vállalkozói szférában kevesebbet kerestek a havi átlagbérnél. Ők szintén támogatást kaptak volna az államtól.

Mindezek ellenére a cseh kormány javasolta a Cseh Olimpiai Bizottságnak, hogy dolgozzon ki szociális programot a nehéz helyzetben lévő volt élsportolók támogatására.

A cseh színekben olimpiai érmes sportolók az ötkarikás sikerükért kaptak egyszeri jelentős juttatást, a csehszlovákként versenyzők azonban annak idején még azt sem.

Magyarországon tekintélyes pénzjutalom jár az olimpiai sikerekért, emellett olimpiai járadékot kapnak halálukig azok a 35. életévüket betöltött magyar állampolgárok, akik akár egyéni számban, akár csapattagként a nyári vagy téli olimpiai játékokon, vagy a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett sakkolimpián, illetve 1984-től kezdődően paralimpián vagy siketlimpián első, második vagy harmadik helyezést értek el.

(Forrás: mti, a képen az 1992-es olimpikonok 20 éves jubileumi ünnepsége)