Nem kizárt a magyar érmes helyezés teniszben, a győri EYOF-on

Nem kizárt a magyar érmes helyezés teniszben, a győri EYOF-on

2017. 06. 23.
Megosztás


A napokban Budapest-bajnokságot nyerő teniszező Velcz Zsombor bízik a jó szereplésben az EYOF-on is. Egy hónap múlva kezdődik Győrben a XIV. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. Ennek kapcsán a teniszezőké, egész pontosan Zsiga László csapatvezető és az EYOF-on induló Velcz Zsombor volt az M4 Sportreggeli vendége.

A fiatal teniszező jó hangulatban készül a megmérettetésre, hiszen pár napja megnyerte a Budapest-bajnokságot. „Innentől már csak az EYOF-ra koncentrálok, igyekszem a hátralévő időben a gyengeségeimet kijavítani. Volt két verseny, ami nem sikerült túl jól, de ez a legutóbbi siker jót tett az önbizalmamnak” – mondta az európai ranglistán jelenleg 85. helyen álló fiatal versenyző.

Zsiga László elmondta, elsősorban a fonákot kell javítani, és fejben ott lenni, hogy végig koncentrálni tudjon tanítványa. „Új, kemény pályán lesznek a versenyek, erre külön kell készülnünk, hiszen az elmúlt hetekben csak salakpályás versenyeken voltunk” – mondta a csapatvezető.

A magyar együttest két fiú és két lány képviseli, és a szakember szerint egyáltalán nem kizárt az érmes helyezés elérése. Ugyanakkor elismerte, sok feladatuk van még, hiszen az EYOF-ig – ami játékosnak, edzőnek egyaránt komoly kihívás - számos nemzetközi verseny van még, amire fel kell készítenie a fiatalokat.

Velcz elmondta, nagy megtiszteltetés és öröm, hogy részt vehet a tornán és bízik a jó szereplésben. A műsorból az is kiderült, mivel balkezes, elsősorban Nadal játékát kedveli, mégis Federer a példaképe. A versenyzők a verseny előtt egy héttel utaznak Győrbe, hogy az ottani pályákon gyakoroljanak a rajtig.

Az M4 Sport Sportreggeli adása ide kattintva megtekinthető.

(M4 Sport)