Nem lesz magyar a limai koronglövő-vb-n

Nem lesz magyar a limai koronglövő-vb-n

2013. 09. 15.
Megosztás

Idei eredményei alapján két magyar versenyzőnek lett volna esélye, mégsem utazhattak el a szombaton kezdődőtt limai koronglövő-világbajnokságra.

Hegyi Norbert trapban 122, Gerebics Roland dupla trapban 138 találatot ért el a granadai világkupán, ám hiába volt a világbajnoki szint 119, illetve 135, ezt az augusztusi balatonfűzfői válogatón kellett volna elérniük.

Győrik Csaba szövetségi kapitány mérlegelt, majd döntött. E szerint – hosszú idő után először – senki sem képviselheti a magyar színeket a világbajnokságon.

„A helyzet az, hogy a várható eredményekhez képest nagyon sokba került volna a világbajnoki szereplés – mondta a szakvezető, aki szerint a viadalra szánt kétmillió forint körüli összeget inkább meleg égövi edzőtáboroztatásra fordítja.
– Ebben a szakágban a többség már december közepén pályán van, míg a mieink csak márciusban tudják elkezdeni a munkát. Szeretném, ha jövőre már nem így lenne, ami azért is fontos, mert kétezer-tizennégyben Sarlóspusztán mi rendezzük az Európa-bajnokságot."

Ez nyilván nem vigasztalja a versenyzőket, akik szerették volna próbára tenni magukat Peruban, és a nemzetközi viadalon elért eredményeik alapján ott is lenne a helyük a világbajnoki mezőnyben.

„Pénzkérdés vagy szintkérdés alapján született meg ez a döntés? Nem tudom. Tény, az idén lőttünk már jobb eredményt a meghatározott szintnél. Személy szerint én nagyon sajnálom, hogy kihagyjuk ezt a világbajnokságot" – mondta Hegyi Norbert.

(Forrás: NSO)