Csötönyi Sándor az európai boksz legfelső vezetésében

Nem lesz többé arctalan a boksz

2013. 05. 22.
Megosztás

Közelít a profik rendszeréhez az amatőr ökölvívás, és a magyar szövetség elnöke szerint ez jót tesz a sportágnak.

Óriási változások előtt áll az amatőr ökölvívás – mondta Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke a Ma reggel című műsorban. Szerinte főképpen üzleti megfontolások állnak a háttérben, de ezzel együtt a módosítások mindenképpen jót tesznek a sportágnak.

Az olimpiai kvalifikációs rendszerben együtt lesznek a profik és az amatőrök, így ez utóbbiak is elég sok pénzt kereshetnek a versenyeken. A profik közül azok indulhatnak, akiknek legfeljebb csak húsz meccsük volt eddig. Kivétel a két világsztár, Vlagyimir Klicsko és Manny Pacquiao, ők húsznál sokkal több hivatásos mérkőzést vívtak már, de szabad kártyát kapnak az olimpiára.

A profik gyakorlatához közelít a pontozások szisztémája is, és lekerül az amatőrökről a fejvédő. Csötönyi Sándor azt mondta: ezzel megszűnik az ökölvívás arcnélküli jellege, hiszen eddig alig lehetett felismerni a versenyzőket, csak annyit látott a néző, hogy az egyik bokszoló piros mezben, a másik kékben lép a ringbe.

(Forrás: Ma reggel)