Nem súlyos Schuch sérülése, játszhat a Kiel ellen

Nem súlyos Schuch sérülése, játszhat a Kiel ellen

2013. 04. 16.
Megosztás

Nem súlyos Schuch Timuzsin bokasérülése, melyet a Pick Szeged ellen vasárnap megnyert Magyar Kupa-döntőn szenvedett el.

Az MKB Veszprém férfi kézilabacsapatának tájékoztatása szerint a védőspecialista pályára léphet a hétvégi, Kiel elleni idegenbeli BL-negyeddöntőn.
Mahunka Zsolt tájékoztatása szerint Schuchnak megrándult a bokája, ám sem törése, sem szakadása nincs. Szerdáig pihennie kell, addig lézeres kezelést kap, csütörtöktől pedig bekapcsolódik a közös munkába és várhatóan pályára léphet vasárnap a Kiel otthonában – olvasható az mkbveszprem.eu-n.

Tatai továbbra is vállalja a szereplést a válogatottban

Mégsem mondja le a válogatottságot Tatai Péter, a Pick Szeged kézilabdacsapatának kapusa.
A klub honlapján hétfő délelőtt jelent meg, hogy a 29 éves hálóőr nem kíván szerepelni a nemzeti csapatban, ugyanakkor a játékos később cáfolta ezt.

Később szintén a szegediek honlapjára került ki az a közlemény, amelyből kiderült, Tatai egyeztetett Mocsai Lajos szövetségi kapitánnyal, és abban maradt a szakemberrel, hogy továbbra is segíti a nemzeti együttest, amelynek következő feladata a júniusi Európa-bajnoki selejtezőn a lettek és a szlovákok elleni mérkőzés lesz.

(Forrás: MTI)