Németh Zsolt szerint Pars Krisztián Rió után még Tokióban is dobogóra pályázhat

Németh Zsolt szerint Pars Krisztián Rió után még Tokióban is dobogóra pályázhat

2013. 09. 10.
Megosztás

Ugyanúgy lehet bosszús, mint büszke is az elmúlt hétvégi olaszországi idényzáró szereplése után Pars Krisztián, a kalapácsvetés olimpiai bajnoka, hiszen a moszkvai világbajnokságon vele történtek „utórezgése” még Rietiben is éreztette a hatását.

Hiába győzte le a magyar dobó sorozatban harmadszor is az újdonsült VB-aranyérmes lengyel Pawel Fajdeket, a nemzetközi szövetség kalapácsvető összetett versenyéből a 24 esztendős ellenfele került ki győztesen, és vihette el a fődíjat. Minden dobónál a sorozat három legjobb eredményét vették figyelembe, és az összevetésben Fajdek hat centiméterrel bizonyult jobbnak Parsnál. Ha a Moszkvában 80 méter 30 centiméterrel kezdő Krisztiánt nem sokkolja a hatalmas termetű lengyel 81.97 méteres azonnali válasza, azaz utána még javítani tud, az összetett sorrend most egészen másképpen alakult volna. És az sem történik meg, hogy egyetlen vereség miatt a londoni aranyérmesnek kétszer kell fizetnie.

„Én csak azonosulni tudok Gyulai Mártonnak, a szövetség főtitkárának azzal az internetes bejegyzésével, hogy nem bánat oka, hanem öröm és dicsőség az, ha a világbajnokságon egy magyar atléta ezüstérmet tud nyerni – fejtette ki a véleményét már a Telekom Sporthír Szolgálatnak adott nyilatkozata első mondatában Németh Zsolt, a szombathelyi atléta edzője, aki 1999-ben Sevillában Pars Krisztiánhoz hasonlóan második lett a kalapácsvetésben. Éppen abban az esztendőben, amikor a mostani versenyzője a lengyelországi ifjúsági világbajnokságon aranyérmet vehetett át. – A bosszantó az, hogy Krisztián az idén egyetlen egyszer kapott ki a lengyel fiútól, tőle viszont a legrosszabbkor és a legrosszabb helyen: az év legrangosabb versenyén. Ehhez csak annyit, hogy az elmúlt szombaton Rietiben a rendezők alaposan meglepték a kalapácsvetőket, amikor a harmadik kísérletük után ellentmondást nem tűrően bejelentették, hogy mindenki már csak egyszer dobhat. Nem állítom, de feltételezem, hogy Krisztián ötödszörre vagy hatodszorra javítani tudott volna, és akkor nem kell az a bizonyos hat centiméternyi különbség miatt bosszankodnia. ”

Kárpótlást ugyan nem nyújthat, vigaszt viszont annál inkább Pars Krisztián idei nagy sorozata. Az olimpiai bajnok a világbajnokság előtt és azt követően is a szó szoros értelmében tarolt, így nem csoda, hogy az idei világranglistán a 12 legjobb dobás közül nyolc az ő nevéhez fűződik, az egy tucatból csupán kettőt „hagyott meg” Frajdeknek és egyet-egyet az orosz Litvinovnak, illetve a tadzsik Nazlimovnak.

„A visszatérő vállfájdalmai idén alaposan megnehezítették Krisztián dolgát, így elkerülhetetlennek látszik egy újabb műtét, amelyre várhatóan a közeli hetekben sor is kerül. A jövő héten látogat el Győrbe és beszéli meg Dr. Balogh Péter főorvos úrral, hogy mikor jelentkezhet operációra. Szerintem most kell gyorsan lépni, essünk át az operáción és az azt követő másfél-két hónapos kényszerszüneten, hogy aztán újult erővel folytathassa az edzéseket. Jövőre Európa-bajnokság lesz és Világkupa, de Krisztián már előbbre tekint, és többet foglalkozik a 2015. évi pekingi világbajnoksággal, ahol ismét a nagy tervének megvalósítására készül. Nem tett le arról, hogy ő szeretne lenni a magyar atlétika első világbajnoka.”

Frajdek még csak 24 éves, Pars viszont már betöltötte a harmincegyediket is. Edzője szerint a világ legjobb kalapácsvetői túl a harmincon, illetve a negyvenedikhez közeledve élik a versenyzői aranykorúkat. Ebből a kijelentéséből persze nem egyedül azt lehet kiolvasni, hogy a magyar olimpiai bajnok nem csupán Rióban, hanem 2020-ban Tokióban is a dobogóra pályázhat, hanem azt is, hogy a nála hét évvel fiatalabb Frajdek ideje ezek szerint csak most érkezik el…

„Két évvel ezelőtt az U23-as Európa-bajnokságon a lengyel fiú úgy győzött 78.40 méteres eredménnyel, hogy a technikája csapnivaló volt. Már akkor túldobhatta volna a 81 métert. Elképesztően erős, és ha odaáll Krisztián mellé, kétszer szélesebbnek tűnik nála, pedig hát őt is kemény fából faragták. A furcsa az, hogy Frajdek az olimpián jó bemelegítő dobás után háromszor is hibázott, így kiesett, idén pedig a selejtezőből egyetlen érvényes dobással a kilencedik helyen jutott a döntőbe. Az se semmi, hogy a moszkvai VB előtt csak 74-75 méteres dobásokra tellett az erejéből….”

Utoljára maradt az a kérdés, hogy vajon nem lenne-e Pars Krisztiánnak szüksége sportpszichológusi segítségségre, hogy a jövőben ne kerülhessen olyan helyzetbe, mint a moszkvai világbajnokságon?

„Osztom Széles Sándornak, Gyurta Dániel olimpiai és világbajnok úszó edzőjének az ezzel kapcsolatos véleményét. Szerinte az, aki technikailag és erőnlétileg jól fel van készítve, az maga is meg tudja oldani a feladatát. Aki meg nem, az hiába iparkodik.”

(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter, Foto: Kovács Anikó/MOB, Kollányi Péter/MTI)