Nemzetközi vívó edzőközpontot terveznek Magyarországra

Nemzetközi vívó edzőközpontot terveznek Magyarországra

2013. 08. 08.
Megosztás

Egy magyarországi nemzetközi edzőközpont tervezett létesítéséről tett említést Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöke a budapesti világbajnokság szerdai versenynapjának végén.

A versenyek helyszínén, a SYMA Csarnokban rendezett késő esti sajtótájékoztatón az MVSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy erős törekvések vannak a magyarországi és közép-európai vívósport megerősítésére. Hozzátette, hogy most éppen centenáriumi világbajnokság zajlik, de a sportág következő száz évét most kell megalapozni.

Aliser Uszmanov, a nemzetközi szövetség (FIE) elnöke minderre úgy reagált, hogy először hall az ötletről, de természetesen támogatja.
"Természetesen meg kell vizsgálni, hogy ennek milyen költségei és hatásai lennének" - fűzte hozzá.

A tájékoztatón jelen volt, Alberto Martínez Vassallo, a kerekesszékes vívók nemzetközi szövetségének (IWAS) elnöke is, aki nehezményezte, hogy az esti főprogramból kikerült, illetve a főcsarnokból kiszorult a tervezett kerekesszékes döntő.
Uszmanov elnök erre úgy reagált, hogy az Eurosport közvetíti a döntőket, ezért sok pénzt fizetett a FIE, s a program csúszása miatt kellett módosítani az eredeti menetrenden.

(Forrás: MTI)