Népes magyar csapat utazik a speciális olimpia téli világjátékokra

Népes magyar csapat utazik a speciális olimpia téli világjátékokra

2017. 02. 07.
Megosztás


Öt sportágban 51 magyar versenyző indul a március 14. és 25. között Grazban sorra kerülő speciális olimpia téli világjátékokon.

„A Magyar Speciális Olimpia Mozgalom történetében először fordult elő, hogy gondtalanul, kitűnő körülmények között tudtak felkészülni versenyzőink a világjátékokra” – mondta Lengyel Lajos, a szövetség elnöke kedden a Városligeti Műjégpályán tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, reméli, hogy a közeli helyszínre sok magyar szurkoló látogat ki és biztatja Ausztriában a versenyzőket.

Az elnök az MTI-nek elmondta: „Sosem fogalmazunk meg konkrét éremelvárást, mert külső tényezőktől is nagyban függ a szereplés, hiszen sérült emberekről van szó. Padlóhokicsapatunk azért nagy eséllyel indul, és érmeket várunk a gyorskorcsolyázóktól, illetve nagy reményekkel lépnek majd jégre műkorcsolyában a Hingyi-tesvérek.”

A magyarok a három említett sportág mellett hófutásban és alpesi síben indulnak az értelmi fogyatékossággal élők világjátékán.

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke kiemelte, hogy a magyar versenyzők az eddigi téli, illetve nyári speciális olimpiákról mindig éremmel tértek haza, egyúttal megígérte, hogy meglátogatja a csapatot Grazban.

„Szívesen jöttem ide, mert ez olyan közösség, melynek minden tagja örömmel játssza azt, amit sportnak hívunk. Így kell felfogni a testmozgást, ahogy ti teszitek” – mondta Fábián László, a MOB sportigazgatója.

Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke úgy fogalmazott: 26 éve, a kezdeteknél nem gondolta volna, hogy a speciális olimpiai mozgalom Magyarországon olyan lendületet kap, úgy kinövi magát, hogy mostanra már öt sportágban szerepelnek magyar versenyzők. A grazi seregszemle a 11. lesz a speciális olimpia téli világjátékok sorában.

(MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)