Népszerű a Nemzetközi Fair Play Bizottság sátra Buenos Airesben

Népszerű a Nemzetközi Fair Play Bizottság sátra Buenos Airesben

2018. 10. 10.
Megosztás


Az ifjúsági olimpia (YOG) kezdetétől egészen a játékok végéig üzemel a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) standja Buenos Airesben. Az Ifjúsági Olimpiai Park közepén felállított sátorba betérők számos fair play-jel kapcsolatos játékot próbálhatnak ki, így könnyedén megismerhetik a fair play értékeit, szellemiségét. Tekintettel arra, hogy a játékokon a 14-18 éves korosztály vesz részt, a bizottság olyan játékokat választott és vitt ki, melyek a korosztály érdeklődését hamar felkeltik.

A vendégek kipróbálhatják többek között a tableteken futó online fair play-játékokat, mint például a Runner Game-et, letölthetik az appot, de nagyon szeretik az összpontosításra, csapatmunkára alapuló fajátékokat is.

Az első napon mindjárt 80 érdeklődő érkezett egyszerre, hiszen az ifjúsági olimpia changemaker-ei - korábbi elnevezés szerint nagykövetei - látogattak el a CIFP-hez, köztük Péni István magyar fair play-díjas, korábbi ifjúsági olimpiai bajnok sportlövő is. A világ minden tájáról kiválasztott nagykövetek egészen belemerültek a játékokba, szinte alig akarták elhagyni a standot. Minden szervező ilyen kezdésről álmodik! Természetesen rajtuk kívül is számos résztvevő sportoló, így egyik Buenos Aires-i büszkeségünk, a friss aranyérmes vívó, Rabb Krisztián is, továbbá edző és sportvezető is betért már a standra. Az első pár nap alapján sikerrel vette kezdetét a YOG, nemcsak a magyar csapat, hanem a fair play szempontjából is.

Egy ilyen nagyszabású sportesemény elsősorban a versenyzőkről szól, de természetesen a sportkapcsolatok elmélyítését is szolgálja. Számos sportvezetőt köszönthettek már a fair play képviselői Buenos Airesben. Hazánkból, többek között dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, Kulcsár Krisztián MOB-elnököt, valamint Schmitt Pál, tiszteletbeli MOB-elnököt, a NOB tagját is.

A magyar sportvezetők mellett a standon üdvözölhették már a NOB több képviselőjét is, a Nemzetközi Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (FISU) elnökét, Oleg Matytsint, valamint Alexandra de Navacell de Coubertint, a Pierre de Coubertin Családi Szövetség elnökét is.

Az első napok történetéhez tartozik, hogy dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, valamint Sunil Sabharwal, a szervezet főtitkára számos nemzetközi szervezet vezetőjével, képviselőjével folytatott megbeszélést. A világszervezet első embere tárgyalt többek közt a Nemzetközi Panathlon Szövetség elnökével, akivel a jövőbeni szorosabb együttműködés lehetőségének részleteit vitatták meg.

Argentína fizikailag messze van Magyarországtól, de az itt élő magyarok által működtetett Hungária Egyesület tagjai szerint lélekben, gondolkodásban nem. A bizottság képviselői nagy örömmel fogadták el az egyesület szíves meghívását és személyesen is meggyőződtek arról, hogy ilyen távolságra az anyaországtól mennyire szépen és alaposan ápolják a hagyományokat, mennyire büszkék a gyökereikre. Kamuti Jenő előadását pisszenés nélkül, mondhatni ámulattal hallgatták az argentínai magyarok, velük együtt hazánk Buenos Aires-i nagykövete, dr. Gelényi Csaba is. Mint a bizottság elnöke a helyszínen kiemelte: „Nagyon jó érzés látni és hallani azt, amikor fiatalok palotást tanulnak egy Buenos Aires-i magyar házban, vagy már kint született emberek tökéletesen beszélik az anyanyelvünket. Hálás vagyok, hogy itt lehettem és találkozhattam ezekkel a fantasztikus magyar emberekkel.”

A Nemzetközi Fair Play Bizottság sátra minden nap 9 és 18 óra között várja a látogatókat a park közepén égő olimpiai lángtól egy percre.

(MFPB/DG)