Neves vendégek sora köszöntötte Szepesi Györgyöt

2012. 03. 02.
Megosztás

A Magyar Labdarúgó-szövetség székházában köszöntötték a 90. születésnapját február 5-én ünneplő Szepesi Györgyöt, legendás sportriportert, az Aranycsapat „12. tagját” – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján.

Szepesi Györgyöt egy nappal születésnapja után, február 6-án szerette volna felköszönteni a szövetség, de Gyuri bácsi kisebb balesete miatt elmaradt az ünnepség. Ma azonban már semmi akadálya nem volt a születésnap megtartásának, a legendás riportert az MLSZ székházában köszöntötték tisztelői, barátai. Az ünnepségen részt vett, mások mellett, az Aranycsapat tagjai közül Grosics Gyula, Várhidi Pál és Sándor Károly, ott volt Egervári Sándor jelenlegi, Kovács Ferenc és Garami József korábbi szövetségi kapitány, illetve tiszteletét tette az eseményen egy másik legendás újságíró, a szintén 90 éves Vándor Kálmán is.

Elsőként dr. Vági Márton főtitkár köszöntötte a megjelenteket, tolmácsolta a jelenleg külföldön tartózkodó dr. Csányi Sándor jókívánságait, és maga is boldog születésnapot kívánt az ünnepeltnek. Berzi Sándor alelnök köszöntőjében elmondta: ahhoz a generációhoz tartozik, amely Gyuri bácsi közvetítésein nőtt föl, ő volt az első számú oka, hogy az akkori fiatalok közül mindenki Puskás, Kocsis, Grosics, vagy Hidegkuti szeretett volna lenni.

„Egészen más volt a közvetítései szellemisége, másképpen közelítette meg a játékot, mint a többi riporter és újságíró. Ha egész pályafutását szeretnénk méltatni, egy teljes lexikonra lenne szükségünk, annyi kiemelkedő pontja volt életpályájának, riporterként, sportvezetőként, MLSZ-elnökként vagy a FIFA végrehajtó bizottsági tagjaként egyaránt” – fogalmazott Berzi Sándor, aki Szepesi Györgyhöz fűződő személyes élményei közül is elmesélt néhányat, majd átadta az ünnepeltnek az MLSZ ajándékát, egy labda motívummal díszített óriási kristályvázát.

Szepesi György megköszönte a jókívánságokat, szinte minden jelenlévőt külön megszólított, mindenkihez volt egy-egy kedves szava, szellemes megjegyzése, emlékezetes története. Gyuri bácsi beszéde után Kamuti Jenő, világbajnok vívónk is szót kért, és elmesélte, mekkora óriási segítség volt annak idején, mikor a legendás sportriporter a pást mellől támogatta a csapatot.

A köszöntéseket követően ünnepi ebéddel, majd jó hangulatú, kötetlen beszélgetéssel ért véget a találkozó.

(Forrás: MTI)