NFM: lendületbe hozza Magyarországot a Forma-1

NFM: lendületbe hozza Magyarországot a Forma-1

2012. 07. 30.
Megosztás

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint lendületbe hozza Magyarországot a Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezése.

A tárca erről azt követően adott ki közleményt, hogy Németh Lászlóné miniszter vasárnap a nagydíj helyszínén megbeszélést folytatott a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nal.

Közölték, a találkozó során a felek megerősítették együttműködési szándékukat.

A minisztérium szerint nemzetközi elismerést, egyben gazdasági fejlődést jelent Magyarországnak a Forma-1. Jelezték, a futamnak köszönhetően jelentős mértékben emelkedik a GDP, nő a hazai foglalkoztatás, valamint az adó-és járulékbevétel.

Arra is rámutattak, hogy a magyarországi futam megrendezésének makrogazdasági hatása egyértelműen kedvező, a turisztikai kis- és középvállalkozások is további bevételekhez juthatnak. A foglalkoztatás közvetlen módon és közvetetten éves szinten is új munkahelyeket teremthet, hiszen a Forma-1 teszi lehetővé a Hungaroring, vagyis a pálya fenntartását - írták.

Megjegyezték, hogy a magyarországi foglalkoztatási mutatók javulása mellett a külföldi vendégek betekintést nyerhetnek a magyar sportéletbe, ízelítőt kaphatnak a magyar kultúrából, gasztronómiából, és mindazon nevezetességgel megismerkedhetnek, amelyekre Magyarország méltán büszke lehet.

A Forma-1 idején rendre megtelnek a budapesti szállodák és a vendéglátó vállalkozások forgalma jelentősen növekszik. A tárca tájékoztatása szerint az évről évre meghatározó hányadban, kifejezetten a Forma-1 miatt visszatérő külföldi vendégek több mint 80 százaléka fizet szállásért, legtöbbjük fővárosi szállodában. Mindössze két nappal számolva ez több mint 9 ezer vendégéjszakát jelent.

Az akkreditált külföldi résztvevők számát figyelembe véve mintegy 150 ezer vendégéjszakát töltenek el szálláshelyeinken.

Kitértek arra is, hogy Magyarország turisztikai vonzerejét és jó hírnevét tovább növeli az a tény, hogy a médián keresztül idén is több millió ember értesült a nagydíjról. A világ legnézettebb sporteseményei között számon tartott Forma-1-es Magyar Nagydíj költségvetési kiadásait a rendezvénynek köszönhető adó-és járulékbevételek lényegesen meghaladják, és az esemény "óriási marketing-és országimázs-javító értéket" hoz létre Magyarország számára - áll a minisztérium közleményében.

(MTI, fotó: Földi Imre/MTI)