Nincs címvédés kalapácsvetésben: Pars Krisztián 7. lett

Nincs címvédés kalapácsvetésben: Pars Krisztián 7. lett

2016. 08. 20.
Megosztás

Pars Krisztián 75.28 méteres legjobb dobással a hetedik helyen végzett a kalapácsvetés döntőjében a riói olimpián, így nem védte meg címét.

Amint arról korábban beszámoltunk, a címvédőként a dobókörbe lépő Pars Krisztián a szerdai selejtezőben nem dobta meg a döntőre való kvalifikációhoz szükséges 76.50 méteres szintet, de a komplett mezőny negyedik legjobb dobásával (75.49 m) bekerült a fináléba, azaz a legjobb 12 kalapácsvető közé. Pars a selejtező után elmondta: nem tudja, mi várható a döntőben, de úgy érzi, nincs abban a formában, mint amiben volt másfél-két évvel ezelőtt.

Pars a döntő első sorozatában még 75 méter alatt maradt (74.77 m), majd másodjára már túlszárnyalta azt, egészen pontosan 15 centiméterrel, majd harmadik dobására 75.28-ig jutott, amivel biztosan jutott be a legjobb nyolc közé (ötödikként), ahol újabb három kísérlet következett. Az élen ekkor a a tádzsik Dilsod Nazarov állt 78.07-tel, a második a fehérorosz Ivan Csihan volt 77.43 méterrel, a harmadik a mexikó Diego del Real volt 76.05-tel. Érdekesség, hogy a selejtezőben a legjobbat dobó lengyel Wojciech Nowicki még 75 méter fölé sem jutott, de ott volt a legjobb nyolcban. Egy-egy fehérorosz, moldovai, ukrán és brazil búcsúzott.

Pars Krisztián a negyedik, az ötödik és a hatodik sorozatban sem tudott javítani, mindannyiszor 75 méter alatt maradt, így a harmadik körben elért eredményével zárt, ami hetedik helyet ért. A végelszámolásnál nem volt változás az élen, a tádzsik Nazarov lett az olimpiai bajnok (78.68 m), az ezüstérmes Csihan (77.79 m), a selejtezőben remeklő Nowicki utolsó kísérletére elért 77.73-as eredményével fellépett a dobogó harmadik fokára.

„Szerettem volna nagyobbat dobni, de sajnos nem tudtam úgy megmozdulni, ahogy akartam. Sajnos nem volt meg a tartásom. Ahhoz képest, ami ebben az évben történt, nem rossz eredmény, bár sajnálom, hogy nem lettem pontszerző – értékelt Pars Krisztián a mob.hu-nak. – Ezen nem kell csodálkozni, ez van most. Megyünk tovább. Ez a 75-ös szint van most. Ha a mozgásomat úgy tudom indítani, akkor meg lehetett volna egy 77-78 méteres dobás, de ebből minimális az, ami sikerült. Ugyanakkor egyre jobbnak érzem, erről a szintről kell felállni a jövő évi világbajnokságra.”

Pars elhúzódó deréksérülésével kapcsolatban elmondta: dereka nem engedi, hogy jobban kivitelezze a gyakorlatot. „Konzultálunk az orvosokkal, hogy mit tegyünk a derekammal kapcsolatban. A probléma az, hogy a regeneráció nagyon sok időt venne igénybe, olyan 5-6 hónapot. Ne feledjük, jövőre van egy világbajnokság Londonban, ami egy nagyon kedves helyszín számomra. Az eddigi műtétekből mindig nagyon könnyen visszajöttem, most nem. Valahol már kicsit idegi is ez a fájdalom. Ha egy kicsit gyorsabb a dobókör, talán jobban tudok teljesíteni. Nehéz volt, de annak is örülök, hogy ebből a szörnyű helyzetből fel tudtam állni. A döntőbe jutás volt az elsődleges cél, megpróbáltam apait-anyait beleadni, de ha a derekad nem engedi, akkor nem lehet...”

(Ilku Miklós jelenti Rióból, fotó: MOB/Szalmás Péter)