Nincs magyar érem a düsseldorfi GP-n, Joó Abigél hetedik

Nincs magyar érem a düsseldorfi GP-n, Joó Abigél hetedik

2013. 02. 25.
Megosztás

Vasárnap Joó Abigél volt a nagy reménységünk a düsseldorfi judo GP-n.

A KSI SE kétszeres felnőtt Európa-bajnoka a Párizsban történteket igyekezett feledtetni, s a „belépője” igen biztató volt, néhány másodperc alatt fojtással intézte el a spanyol Tort Merinót. A negyeddöntőben a hollandok világbajnoka, Marhinde Verkerk volt az ellenfél, Abigélt négy perc alatt négyszer intették, vagyis leléptetéssel bukta el a továbbjutást.

A vigaszágon a szlovén Velensek következett, s már nem ért váratlanul bennünket, hogy az egyenlőnek látszó küzdelem közepette a magyar judóst intették elsőnek. Erre Joó Abigél remek akcióval válaszolt, dobása vazarit ért, ám a földre érkezésnél Velensek ügyesen kapaszkodott a KSI versenyzőjének karjába, Joó nem tudott a földharchelyzetből menekülni, s végül lekopogta a karfeszítést – így a hetedik helyen végzett.

A mieink közül Szabó Franciska (70, Leányvár-Egerági Üstökös SE) a szlovén Pogacnik elleni győzelem után a kanadai Zupancictól leszorítással szenvedett vereséget.

A 90 kilogrammos Tóth Krisztiánt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok görög Iliadisz intésekkel ütötte el a továbbjutástól, míg a 81 kilogrammosa Csoknyai Lászlónak (Atomerőmű SE) a német Münnich jelentette a végállomást.

A mieink számára az Európa-bajnoki válogatóversenyek sorozata a következő hétvégén Prágában és Varsóban folytatódik.


A magyarok eredményei

FÉRFIAK
81 KG. 1. forduló: Csoknyai László erőnyerő. 2. forduló: Csoknyai László–Benjamin Münnich (német) 0–7
90 KG. 1. forduló: Tóth Krisztián–Iliasz Iliadisz (görög) intésekkel 0–1

NŐK
70 KG. 1. forduló: Szabó Franciska–Anka Pogacnik (szlovén) 10–0. 2. forduló: Szabó Franciska–Kelita Zupancic (kanadai) 0–10
78 KG. 1. forduló: Joó Abigél erőnyerő. 2. forduló: Joó Abigél–Marta Tort Merino (spanyol) 10–0. Negyeddöntő: Joó Abigél–Marhinde Verkerk (holland) 0–10. A vigaszágon: Joó Abigél–Ana Velensek (szlovén) 0–10

(Forrás: judoinfo.hu)