Nincs meglepetés a rájátszás első találkozóin

2012. 03. 27.
Megosztás

A férfi vízilabda ob I felsőházi rájátszásában, az egyik csapat második sikeréig tartó negyeddöntő első mérkőzésein nem született meglepetés, a hazai pályán játszó csapatok kivétel nélkül győztek.

Az alapszakasz-győztes Vasas számára indult talán nehezebben a párharc a vártnál, de Vörös Viktorék háromgólos hátrányból fordítani tudtak, és 16–10-re győztek a Szentes ellen. A negyeddöntő legnagyobb rangadójaként beharangozott Honvéd–Szolnok meccsen a hazaiak már 7–2-re is vezettek, végül két góllal győztek.

SZEGED–FERENCVÁROS 17–8

Az alapszakaszt második helyen záró Szeged Hódmezővásárhelyen fogadta a Ferencvárost az ob I negyeddöntőjének első meccsén, mert a BL-negyeddöntő visszavágóján is itt fogadja majd a csapat (a szegedi uszoda nem felel meg az előírásoknak) a Mladost Zagrebet április 18-án.

A szegediek számára a várakozásoknak megfelelően alakult a mai vásárhelyi ráhangolódás a BL-csatára. Vincze Balázs csapata Kiss Csaba és Molnár Tamás egy-egy góljával indította a mérkőzést, melyen egy negyed után 4–2-re vezetett.

A Molnár, Kiss duó a folytatásban is jól muzsikált és a többiek is hozzátették a maguk góljait a szegedi meneteléshez, így két játékrész után már 9–3-at mutatott az eredményjelző. A meccs második felében a Ferencváros is többször eredményes tudott lenni, de a különbség így is nőtt, a Szeged 17–8-ra megnyerte az egyik csapat második sikeréig tartó párharc első felvonását. Folytatás szerdán este 18 órától a fővárosban, a Ferencváros népligeti uszodájában.

OB I, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
A-HÍD-SZEGED BETON–FTC-FISHER KLÍMA 17–8 (4–2, 5–1, 6–4, 2–1), Hódmezővásárhely, 300 néző. V: Csanádi, Füzesi Zs.
SZEGED: Baksa – Somogyi 2, Hegedűs G., Bálint G., MOLNÁR T. 5, KUNAC 2, KISS CS. 3. Cs.: Molnár D. (kapus), TÖRÖK 2, Younger 1, Kayes 2, Juhász Zs., Varga P., Lehmann
FTC: Kosztrov – Illés S., ERNYEY 3, Sántavy, Kincses 1, Paján 1, Dolovicz. Cs.: Laboncz (kapus), FRANCSICS 1, Sánta, Manhercz, Szöllősi, SIMON R. 2, Mocsári
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 8/1 Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/– Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
Kipontozódott: Sántavy (22. p.), Paján (26. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szeged javára


MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Tíznapos kemény felkészülés közepette egy lépést tettünk az elődöntő felé vezető úton.
Ambrus Tamás: – A sok sérülés és betegség ellenére helytálltunk. Fiataljaink bátran és jól játszottak, olykori hibáikat a Szeged kíméletlenül kihasználta.


VASAS–SZENTES 16–10

Az alapszakasz-győztes Vasas még a kisebb sérüléssel bajlódó Miho Boskovic és az olimpiai selejtezőkön szereplő Drasko Brguljant nélkül is sokkal esélyesebb volt a a bajnokság első felét nyolcadik helyen záró Szentesnél, de a vendégek meglepően jól kezdték a párharc első felvonását. (Akárcsak a két csapat szombati meccsét, az alapszakasz utolsó fordulójában, igaz, azt a találkozót hazai pályán játszhatta a Szentes).


Decker Ádám góljaival az első negyed elején kétszer is vezetett a Vasas, de 2–1 után a vendégek pillanatai következtek. A szentesiek két centergólt is szereztek és egy büntetőt is értékesítettek, így nyolc perc elteltével 4–2-re vezettek.

A második negyed elején Szőke Szabolcs második találata után már 5–2 is volt az állás a vendégek javára, de ezt követően megkezdte a felzárkózást a Vasas. Az angyalföldiek Vámos Márton vezérletével szűk két perc alatt három gólt dobtak, így 6–5-re- felzárkóztak.


A Vasas innentől átvette a mérkőzés irányítását, a harmadik játékrészben Kiss Gergely is beszállt a gólgyártásba, a hazaiak előbb egyenlített, majd két góllal megléptek, az utolsó játékrész már 12–10-es Vasas-vezetésnél kezdődött. A mérkőzés záró szakaszát pedig már nem bírták a vendégek, Katonás Gergely két gólt is szerzett az utolsó negyedben és ki kell emelnünk Vörös Viktort is, aki összesen négy gólig jutott a mérkőzésen. A Vasas végül hat góllal, 16–10-re győzött.


FÉRFI VÍZILABDA OB I, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
TEVA-VASAS UNIQA–KALO-MÉH-CS&K-SZENTESI VK 16–10 (2–4, 5–3, 5–3, 4–0) , Komjádi uszoda, 100 néző. V: Marjay, Birri
VASAS: Barabás – Steinmetz B. 2, KATONÁS 3, Fazekas, VÖRÖS 4, Decker Á. 2, Kiss G. 2. Cs.: Nagy V. (kapus), Takács Bálint, Fülöp, Vámos 2, Steinmetz Á. 1.
SZENTES: Bálint Á. – SZŐKE 2, Weszelovszky, SZABÓ B. 4, Józsa 1, Szabó Z. 2, Németh D. Cs.: Lázár Zs. 1, Nagy M., Araczki, Tóth P
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 7/1 Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Szabó B. (24. p.), Takács Bálint (26. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Vasas javára


MESTERMÉRLEG
Földi László: – Örülök, hogy ma csak tíz gólt kaptunk a Szentestől, s nem tizenkettőt.
Lukács Dénes: – Az első három negyedben fegyelmezetten és jól játszottunk, aztán valószínűleg fáradtság miatt kihagytuk a helyzeteinket, a Vasas pedig értékesítette az övéit. A csapatom teljesítményével maximálisan elégedett vagyok.

EGER–DEBRECEN 13–9

Az alapszakaszt harmadik helyen befejező Eger az első percektől fölényben játszott a Debrecen ellen, de az első két negyedben a vendégek jól tartották magukat, így Gerendás György csapata két gólnál jobban nem tudott meglépni.

A harmadik játékrészben viszont megtorpantak az addig elsősorban Létay Krisztián találataira támaszkodó vendégek, a bajnoki címvédő pedig 10–5-re elhúzott, ezzel pedig eldőlt a mérkőzés. A 13–9-es egri sikerből Biros Péter, Bátori Bence és Naganuma Acusi is két góllal vette ki a részét.


FÉRFI VÍZILABDA OB I, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
ZF–Eger–Debrecen Fujitsu 13–9 (4–3, 3–2, 4–3, 2–1), Eger, 400 néző. V.: Németh A., Vojvoda I.
EGER: SZÉCSI - NAGANUMA 2, BIROS 2, Hosnyánszky 1, Seman 1, Kovács G., Bátori 2. Cs.: Varga Zs. 1, GERRITSE 1, Bundschuh 1, Mezei, Binder 1, Chilkó 1.
DEBRECEN: Mitrovics- LÉTAY 4, Varga T. 1, MISICS 2, Vindisch 1, Simon, Bugajcsuk 1. Cs.: Zoufal, Tóth Z., Hegedüs, Apanaszenko, Kistamás, Halek
Gól – emberelőnyből: 10/6, ill., 9/4. Ötméteresből: 2/0, ill. 0
Kipontozódott: Simon (22.)

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a ZF-Eger javára

MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Végre játszottunk egy olyan meccset a Debrecennel, amikor nem engedtük Őket felzárkózni. Végig koncentrálva megakadályoztuk, hogy feljöjjön az ellenfél. Az emberhátrányos védekezésünkön még kicsit javítani kell,
Gyöngyösi András: – Sajnálom a mai estét. Először sikerült 9 gólt lőni egy élcsapatnak, és először kaptunk 13-at kaptunk. Ez egy ilyen év. Szerdán megpróbálunk. mindent, de az Eger egy klassziscsapat.

HONVÉD–SZOLNOK 9–7

Előzetesen a Honvéd–Szolnok mérkőzés ígérte a legszorosabb csatát a felsőházi rájátszás mai játéknapja előtt, de a vendégek nagyon gyengén, sok hibával játszottak az első két negyedben, így a hazaiak már 7–2-re is vezettek. A Honvéd vezére a három-háromgólos Hárai Balázs és Salamon Ferenc volt, de Gór Nagy Miklós is jól játszott.
A hazaiak 8–3 után kicsit kiengedtek, a Szolnok sorozatban négy gólt szerzett, ám az egyenlítésre már nem volt esélye. A fővárosiak 9–7-re győztek.


FÉRFI VÍZILABDA OB I, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
GROUPAMA-HONVÉD–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 9–7 (1–1, 5–1, 2–2, 1–3), Kőér utca, 300 néző. Vezette: Kun Gy., Vogel G.

HONVÉD: GERGELY – Szivós, SALAMON 3, GÓR-NAGY 2, HÁRAI 3, Tóth M., Mátyás. Csere: Kovács R. 1, Jansik D., Angyal, Kovács P.

SZOLNOK: Decker A. – PÁSZTOR 3, Nyéki, Komlósi, KIS G., Marnitz G. 2, Gocics 1. Csere: Süveges 1, Regős, Hangay Z., Kovács O.

Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 10/4 Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Jansik (25. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): Kovács O. (26. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Honvéd javára


MESTERMÉRLEG

VAD LAJOS (a Honvéd edzője): Kétszer nyertük meg ezt a meccset. Nagyon sokat tettünk azért, hogy győzzünk, de a végén még egyszer meg kellett nyernünk.

CSEH SÁNDOR (a Szolnok edzője): Az elején sajnos sokkal jobb teljesítmények voltak a Honvédnál, mint nálunk, a végén aztán nagyot fordult minden. Mondhatjuk, hogy 8–3-nál elkezdtünk készülni a szerdára. Ha úgy játszunk, mint utána, akkor lehet javítani.

(Forrás: NSO)