Noé Bálint nagyot finiselt

Noé Bálint nagyot finiselt

2012. 09. 02.
Megosztás

A vízállással nem volt gond. A pénteken előre jelzett áradás megérkezett a Dunára, így a versenyek rajtja előtt már fél méterrel volt magasabb a vízszint, amely folyamatosan emelkedett, így a hűvös időt és az esőt leszámítva, ideális körülmények között tudták megrendezni Győrben a maraton világbajnoki válogatóversenyt.

A felnőttek mezőnyében a győriek kajakosa, Csay Renáta és kenusa, Nagy Péter is fölényes győzelmet aratott 26 kilométeren. A világbajnoki címvédő Csay Renáta már az első körben az élre állt, és majd két órányi kajakozás után több mint három perces előnnyel nyerte meg a viadalt a KSI-s Bara Alexandra és az Atomerőmű SE versenyzője, Kiszli Vanda előtt. A párosban már világbajnok Nagy Péternek sem kellett kiélezett küzdelmet folytatnia, hiszen sem Dóczé Ádám, sem a harmadik helyen záró, rutinos Gilányi Zsolt nem tudta megszorongatni őt.

A nap legizgalmasabb versenyszámát a férfi kajakosok küzdelme hozta. Sokáig egy négyes boly haladt az élen, amelyből a kormánygondokkal küzdő Petrovics Máté és Noé Milán is leszakadt. Utóbbi testvére, a még U23-as korú Noé Bálint és a szintén U23-as Boros Adrián azonban végig fej-fej mellett haladt, s hatalmas finis döntött előbbi javára.

Az ifjúságiak mezőnyében a fiú kajakosoknál a váci Petró Ádám lett a legjobb 21 kilométeren, míg a hölgyek 17 km-es viadalát a győri Takács Tamara, kenuban a diósgyőri Bodonyi András lett a legjobb.

(Forrás: kajakkenusport.hu)