Komoly magyar esélyek a Final Four megrendezésére

Női BL: az MKSZ Ljubljanával versenyben a final fourért; 2014-től új lebonyolítás

2013. 09. 24.
Megosztás

Egyelőre még nem dőlt el, hogy lesz-e, és ha igen, hol a férfiakéhoz hasonló final four a női kézilabdázók Bajnokok Ligája aktuális idényének végén.

Az európai szövetség végrehajtó bizottságának a montenegrói Milocserben rendezett pénteki ülésén viszont döntöttek arról, hogy a 2014–2015-ös szezontól kezdve új szisztémában rendezik meg a nők elitsorozatát.

A végrehajtó bizottság ülése arra jutott, hogy az aktuális szezon final four-rendezésére benyújtott pályázatokat további vizsgálatoknak kell alávetni. Az EHF ugyanakkor szűkítette a pályázók körét, és már csak kettő maradt versenyben: a Magyar Kézilabda-szövetség és a Hungarofest Kft. közös pályázata (Budapest), illetve Krim Ljubljanáé, amely a Stozice Centerben rendezne. Ez utóbbi volt a helyszíne például a vasárnap véget ért férfi kosárlabda Európa-bajnokság fináléjának.

Mint korábban beszámoltunk róla, a négyes döntő megrendezésére összesen négy pályázatot nyújtottak be, abból három magyarországi illetőségű volt Budapest helyszínnel, egy pedig szlovén, ljubljanai döntővel. A Magyar Kézilabda-szövetség a Hungarofest Kft.-vel együtt kandidált, mellettük az augusztus végi győri nemzetközi tornát megrendező SportConcept menedzseriroda és a Nexus Communication nevű cég adta be anyagát, mindhárman a 9100 néző befogadására alkalmas Papp László Budapest Sportarénával indultak – ezek közül előbbi maradt versenyben. Az EHF tájékoztatása szerint további elemzések szükségesek ahhoz, hogy kiderüljön, a pályázók rendelkezne-e a szükséges szervezeti és gazdasági feltételekkel, hogy tető alá hozzák az eseményt.

Amint azt a Nemzeti Sport az EHF versenybizottságának magyar tagjától, Andorka Sándortól megtudta, legkésőbb október végéig, november elejéig biztosan megszületik a döntés a final fourról, ugyanis legalább ennyi időt hagyni kell a győztes pályázóknak, hogy teljes körültekintéssel állhassanak neki a rendezés megszervezésének.

Döntés született viszont arról, hogy a 2014–2015-ös idénytől megújul a női Bajnokok Ligája. A következő szezontól tehát már biztosan lesz a férfiakéhoz hasonló final four, ugyanakkor csökkentik a selejtezős fordulók számát (kettő helyett egyre), és új rendszerben rendezik meg a középdöntőket.
A csoportkör változatlan marad – négy csoport, mindegyikben négy-négy csapattal –, a kvartettekből ugyanakkor a jelenlegihez képest nem kettő, hanem három együttes jut tovább, míg a negyedik helyezettek a KEK nyolcaddöntőjében folytatják. Az új lebonyolítású középdöntő után negyeddöntő következik oda-visszavágós rendszerben, és a négy győztes jut be a final fourba.

(Forrás: NSO)