Női BL: Csoportgyőzelmet ér az egygólos bécsújhelyi siker

Női BL: Csoportgyőzelmet ér az egygólos bécsújhelyi siker

2013. 11. 11.
Megosztás

A Bajnokok Ligája A-csoportjának biztos továbbjutójaként, a győzelmi sorozat folytatásának reményében utazott csapatunk Bécsújhelyre, a KEK-győztes Hypo Niederösterreich csapatához. A felforgatott összeállításban játszó Győri Audi ETO KC ezúttal is nyert – 28-27-re. Bár szoros volt a vége, a Hypo egyszer sem vezetett a találkozón.

Bulatovic nyitotta a gólok sorát az első percben, amire egy percen belül érkezett is a fekete mezes hazaiak válasza.
A három perces gólcsendet Hornyák Ági törte meg, majd az eddigi két gólszerzői gyorsan kétgólossá váltak, így a hetedik percben 4-1-es győri vezetésnél időt is kért a Hypo.
Ez némiképp hatott, hiszen három perc alatt egy gólra felzárkóztak a hazaiak. A 10. percben három gólt is láthatott a nézősereg, köztük egy Görbicz-találatot. Két perccel később egyenlített az osztrák együttes (5-5), majd következett két győri gól (előbb Orbán, majd Bulatovic volt eredményes), aztán két hazai találat, így az első játékrész derekán 7-7-es döntetlen szerepelt az eredményjelzőn.

A 19. percben azonban már négygólos győri vezetésnek örülhettünk (Hornyák Ági három gólja mellett Orbán is betalált). 7-11-nél ismét időt kértek a hazaiak, fel is zárkóztak két gólra. Görbicz büntetőt hibázott, majd a kipattanót megszerezte, s abból a támadásból Bulatovic dobott újabb gólt.

Öt perccel a félidő vége előtt ugyanő volt eredményes, immáron ötödik gólját szerezve (9-13). Előbb emberelőnyből, majd hetesből szépített a Hypo. Az utolsó percre fordulva időt kért Ambros Martín, a győri támadás azonban nem járt sikerrel. A másik oldalon két ziccer is kimaradt gyakorlatilag egy másodpercen belül: előbb a kapufa hárított, majd Lunde védett hatalmasat. A végére maradt még egy győri villanás: Kovacsics is feliratkozott a gólszerzők közé. A felforgatott összeállításban játszó Győri Audi ETO KC a szünetben három góllal vezet a Hypo Niederösterreich otthonában (11-14).

Fordulás után négy percet kellett várni az első gólra, melyet természetesen Bulatovic szerzett. Még abban a percben meglőtte a Hypo is az első, második félidei gólját. A 35. percben három gól is született, közte két győri (előbb Orbán, majd Hornyák Ági neve mellé húzhattuk az újabb strigulát). Időközben a fehér mezesek kapujában a kékben pompázó Lunde bravúrjainak is örülhettünk, majd Bulatovic újabb góljának.

Három Hypo-gól között volt egy Görbicz-találat is, majd jött megint Bulatovic, aki a 40. percben már a nyolcadik találatát szerezte (16-20). Emberelőnyből szépítettek az osztrákok, majd ugyancsak emberelőnyből Görbicz a magyar szurkolók számára szépített az álláson.
A második játékrész felénél Hornyák Ági meglőtte a hetedik gólját, a megint öt közte (17-22) a harmadik időkérésre kényszerítette a hazaiak vezetőedzőjét. Jött is a Hypo-gól, majd hatodikként Sirián nevét is felírhattuk a Győri Audi ETO KC góllövői közé.

Aztán következett ismét Bulatovic, s arra pár másodperc múlva egy hazai válasz. 20-24-gyel indult az utolsó tíz perc, amelynek első gólját Görbicz lőtte. Három Hypo-gól között Korsós is feliratkozott a gólszerzők közé, s miközben megint feljöttek a hazaiak három gólra (23-26), bő hét perccel a vége előtt Kovacsics találata hűtötte le a hevesebb hazai szurkolókat.

A mindvégig hangosabb és lelkesebb győri szurkolótábor kedvét az sem szegte, amikor megint három volt a különbség. Ambros Martín az 55. percben, 24-27-nél kikérte második idejét. Utána Görbicz meglőtte ötödik gólját, majd bő két perccel a vége előtt kettőre csökkent a két csapat közti differencia (26-28). 1 perc 11 másodperccel a vége előtt Ambros Martín kikérte a harmadik idejét. Az utolsó perc kezdetére egyre csökkent a győri vezetés, Görbicz ziccerben rontott, Korsós azonban megszerezte a kipattanót, s a labdát már nem is adta ki a kezünkből. Így zsinórban a tizenhetedik BL-csoportmeccsét is megnyerte a Győri Audi ETO, 28-27 arányban.

A győri gárda ezzel a sikerrel egy fordulóval a vége előtt már biztosan csoportgyőztesként jut a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé.

Női Bajnokok Ligája, A-csoport, 5. forduló:

HYPO NIEDERÖSTERREICH-GYŐRI AUDI ETO 27-28 (11-14), Maria Enzersdorf, játékvezetők: Arntsen, Röen (norvégok)
HYPO: Arenhart, Sanko, Hajgató (kapusok), Acimovic 4, Cavaleiro 1, Da Rocha 2, Da Silva 4, Diniz 1, Nascimento 8 (2), Kaiser, Ve. Mauler, Vi. Mauler, Müller, Rodrigues 3, Rotis-Nagy, Spiridon 1
GYŐR: Lunde, Herr (kapusok), Amorim, Boczkó-Hornyák 7, Bognár-Bódi, Bulatovics 9, Görbicz 5, Kovacsics 2, Korsós 1, Löke, Orbán 3, Soós, Sirián 1, Szepesi, Tervel.
Kiállítások: 6, ill 4 perc Hétméteresek: 2/2, ill. 1/0
Baia Mare-Thüringer HC 20-19 (10-11)
Az A-csoport állása: 1. Győri Audi ETO 10 p, 2. Hypo Niederösterrecih 4 p (-12), 3. Baia Mare 4 p (-20), 4. Thüringer KC 2 p.

További eredmények:

C-csoport:
Lipcse-Metz 22-25 (10-11)
Sävehof-Krim Ljubljana 25-25 (16-13)
A C-csoport állása: 1. Krim Ljubljana 7p (+17), 2. Sävehof 7p (+7), 3. Metz 4 p, 4. Lipcse 2 p.

D-csoport:
Vardar Szkopje-Bera Bera 30-20 (15-7)
Podravka Koprivnica-Larvik 19-24 (8-8)
A D-csoport állása: 1. Vardar Szkopje 9p (+45), 2. Larvik 9p (+39), 3. Podravka Koprivnica 2p, 4. Bera Bera 0 p.
A győri gólszerzők: Bulatovic 9, Hornyák Ági 7, Görbicz 5, Orbán 3, Kovacsics 2, Sirián, Korsós.

(Forrás: gyorietokc.hu)